Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

St. Gallen-i iskola (22-48. levél)

A bulletineket már meg is kaphattátok. Szolgáljon megelégedettségetekre. Még nevetségesebb, mint a múlt trimeszterben. De nem baj. A kérésem a következő volt: engedélyt kértem, hogy egy pár cipőt és egy kalapot vehessek. Közben, mivel nem jött válasz, a cipőm állapotából kifolyólag: az egyik pár teljesen használhatatlan (a barna), ráadásul kicsi, a másikat pedig már nem is nagyon tudom hordani, a harmadik meg javításban van, vettem egy párat. Amerikait, pont jó, és egyáltalán nem drága, 22.50 Fr. Remélem, nem tagadjátok meg tőlem az utólagos beleegyezést. Ami a kalapot illeti, olyan siralmasan néz ki, hogy Manenbadban már semmiképpen sem vehetnem fel. Ezért szeretnék venni magamnak egy keménykalapot, találtam egy olyan fazont, ami nagyon jól áll. Es aztán még egy egészen apró, halk megjegyzés, ami egyáltalán nem akar feltűnést kelteni, és amit végül is akár észrevenni sem kell. „Szünidőben valamivel több pénzre van szüksége az embernek, mint egyébként." Hogy c mondat kellemetlen záróeffektusát ne is lássam, viharos gyorsasággal zárom levelemet. Csókol Benneteket ezerszer tékozló fiatok Tibor 43 ' 1 I I Institut Dr. Schmidt St-Gall St. Gallen, 1912. ápr. vége Drága Szüleim.

1 Szóval vége a szünetnek, újra elkezdődött a munka. Ha őszinte akarok lenni, akkor meg kell mondanom, hogy örülök. Amilyen gyorsan csak lehet, túl vagyok rajta! Még mielőtt befejeződött volna a „vacances", tettünk egy egész szórakoztató kis kirándulást. A felsősök Arbonba mentek, az egy kis kikötőváros a Bodeni-tónál.' A táj nem volt semmi különös, 15 kilométer gyalog, a többi vasúttal. Megtekintettünk egy régi, 8. századi várat is, amit körfalak és völgyhidak vesznek körül. A tornyot sziklatömbökből építették, tizenöt méter magas, három méter vastagok a falai. Tényleg impozáns látvány. A fényképek nem sikerültek különösebben jól, egyébként küldtem volna Nektek. A diner állítólag nagyszerű volt, fagylalt, pecsenye etc. En két olasz között ültem, akiknek olyan farkasétvágyuk volt, hogy az isteni étkeknek inkább a látványában, semmint az ízében lelhettem csak örömömet, így aztán, hála a napnak és tnpoliszi hadfiainknak, valószínűleg fogytam egy pár kilót. A szobatársam visszaérkezett, frissen és vidáman, kipihenten és erőre kapva, amit magamról éppen nem állíthatok. Megint kezdem számolni a napokat, még 91 van hátra az utazásig. De akkor nem lesz nálam boldogabb ember! Ami a pénzajánlatot illeti, nemcsak hogy örömmel, de örömujjongással fogadom, éspedig olyan rövid határidőre, amilyenre csak lehet.