Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

A felszabadulás illúziójában (282-322. levél)

A felszabadulás illúziójában Az életrajz legnehezebb és legsötétebb időszaka következik, amelyről meglehetősen keveset tudunk, s amelyből egyetlen levélbeli üzenet sem maradt ránk. A börtönbüntetés letöltése után az író megbélyegzettként kerül vissza a társadalomba. Nevét - mint „megbízhatatlan"-ét bevezetik a belügyminisztérium által kiadott ún. „Fekete könyv"-be. (A hatóságok afféle segédeszköze volt ez a különféle igazoltatások és egyéb hivatalos eljárások megkönnyítésére.) Hogy a publikálás szempontjából mit jelentett az ítélet, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy a Pester Lloyd, amely éppen folytatásokban közölte — Ein Fremder címmel a harmincas évek elején írt Az átutazó című kisregényt (lásd a 161. levél bevezetőjét), a kihirdetést követően azonnal leállította a közzétételt. A közállapotok romlásához tartozott az 1939 májusában meghozott ún. második zsidótörvény, amely tovább korlátozta a zsidónak minősülők szerepvállalását és alkalmazhatóságát a sajtóban, a színházi életben, az iparban, a kereskedelemben s az állami funkciók betöltésében. - Megindult a zsidóság tehetősebb rétegeinek a kivándorlása. S ennek gondolata természetesen Déryékben is megfordult, s-a közelmúlt megaláztatásai miatt - különösen közelről érintette magát az írót, aki gondjait, töprengéseit ezúttal is megosztotta Szilasi Vilmossal. A kapott válasznak minden bizonnyal sorsdöntő jelentősége volt Déry további életére: „A kivándorlásról az a véleményem - olvasható a Svájcból keltezett levélben -, hogy csak végső szükség esetén szabad rákényszerülni. Az ember nem tudja elszakítani gyökereit. Kultúrája, hajlamai és főképp belső lehetőségei szerint egy szerves egységhez tartozik, amelybe beleszületett, melynek nyelvéhez, gondolatvilágához és szükségleteihez kötve van, s amelyen kívül nincsenek konkrét feladatai... Az élet ma semmilyen körülmények között nem gyönyörűség az alkotó ember számára. De ha beletartozik valamilyen közösségbe, bármily reménytelen és kilátástalan is ez, érdemes együtt élni vele és tűrni, amit tűrni kell." (Részletközlései az ítélet nincs „Két befejezetlen mondat" című fejezetében.) A berlini távollét egykori tapasztalatainak a hátterével - Déry hallgatott a jó tanácsra: nem hagyta el szülővárosát. Ám elveihez is szigorúan tartani kívánta magát: nem volt hajlandó íróként megszólalni abban az országban, amelynek parlamentje a gyalázatos megkülönböztető törvényeket megszavazta. A napi megélhetés érdekében - minthogy egyedül az íráshoz értett - legfeljebb annyit engedett meg magának, hogy nem irodalmi értékű írásait mégis áruba bocsátotta,