Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Menekülés egy új életformába, Skandinávia - Berlin (165-212. levél)

A kitartó kilincselések és felajánlkozások nem hoznak eredményt. Déry postája csupa lemondó levelekből áll. A Querschnittnek nem kell a XVIII. századi téma, a Berliner Illustrierte Zeitung korainak találja a televíziós kísérletekért való lelkesedést, az UHUnak sem tetszik az ajánlat, hogy a világtörténelmet a népszerű napilap, a B. Z. am Mittag zsugorított számaiként írja meg, sőt még azzal is meggyanúsítják, hogy valakitől ellopta az ötletet. De nem kellenek elbeszélései sem, az időközben vagy Skandináviában papírra vetett Das schöne Mädchen, Die Nacht der Bacchantin, Die Ferienreise, Das Glückskind, Der Bär címűek. (Evek múltán mégiscsak nyomdafestékhez jutnak a budapesti Pester Eloydban.) Jogosan merülhet fel az olvasóban a kérdés: mi lehetett e sorozatos sikertelenség oka? Legelőször Déry ismeretlenségét említenénk. Képzeljük el, amint belép a már kialakult közlésrenddel működő szerkesztőségbe egy vadidegen, aki ráadásul bécsi dialektusban szólal meg és különféle irományokat lobogtat. (Akarva-akaratlan Sinkó Ervin [1898-1967] példája jut eszünkbe, aki a Tanácsköztársaságról írt regényével, az Optimistákkal házalt ugyanezekben az években a párizsi kiadóknál. „De la part de qui?" volt az első kérdés. Magyarán; „Kinek a protezsáltja?") Ilyen lehetett levélírónk fogadtatása is. Ráadásul a saját elgondolásait próbálta áruba bocsátani, holott ezekben a szerkesztői körökben az a gyakorlat járta, hogy szerzőik megrendelésre írtak, egy már előzetesen elgondolt koncepció részfeladványaként. S talán Déry stílusával is baj volt. Dehogy pongyola! Sőt nagyon is választékos, helyenként azonban mintha túl bonyolult és régies lenne. Hiányzik belőle az a könnyedség, amely lebilincsel. E lapok olvasói ugyanis már nem kandalló mellett engedik át magukat az írásműnek. Sietnek, idejük szorosan beosztott. Erre való tekintettel a Das Magazin például még abban is a segítségükre van, hogy közleményei fölött feltünteti: hány perc szükséges az elolvasásukhoz... 1932 januárja azonban mégis meghozza az első „győzelmet". De milyen győzelem ez? - Hol van már szerzőnk irodalmi ambícióitól? Aki már igencsak lejjebb adta magát - kisebb-nagyobb újságírói penzumokat is elvállal. A Kölnische Illustrierte Zeitungban megjelent két kisebb írása - a kaliforniai aranyásókról s a cigaretta és a gyufa feltalálásáról - bizony csak ennek minősíthető (Eldorado der Hoffnungslosen. Jan. 16., 3. sz. 64., Zwei Hundertjährige. Febr. 13., 7. sz. 168.). Már csak a honorárium a fontos, s ennek érdekében Déry már egyéb feladatot: levelezés, filmötlet írás, fotóközvetítés, fordítás stb. sem utasít vissza, ha ugyan akad erre megrendelő. Még nem a mélypont, de már majdnem annak mondható: vicceket és anekdotákat fogalmaz emlékezetből s a sors furcsa fintoraként - ezeket időnként elfogadják. (Az UHU esetében ezt csak egy válaszlevél igazolja, a Querschnitt márciusi számában viszont - Unter Aristokraten címmel - a szöveg is azonosítható: néhány „gyöngyszem" a Pesten széltében-hosszában terjedő Arisztid-Tasziló viccekből.)