Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Szellemi utóvédharc a harmincas években - Vajda János: írók vallatása. Déry Tibor
&ZA~ idegenség”-nek két igen kedves emlékét őrzöm norvégiai tartózkodásom idejéből. Mert vajon melyik magyar író mondhatja el magáról, hogy Norvégia nemzeti hőseként ünnepelték, s hogy tiszteletére felhúzták a magyar konzulátus homlokára a magyar lobogót? Én mindkettőt elmondhatom. Az első eset egy oslói hotelben történt meg velem, ahol az egész napi úttól fáradtan éppen pihenni készültem. Egyszer csak kopogtatnak a szobám ajtaján, és belép egy izgatott ember, aki egész elfültan és tikkadtan szorongatja a kezemet, és a boldogságtól félájultan jelenti ki, hogy ezt a percet soha nem fogja elfelejteni, s hogy mennyire örül, hogy a norvég haza ily kiváló fiával megismerkedhetett. Azt hittem, bolonddal van dolgom és ráhagytam. De ez a jelenet hasonlóan boldog és tikkadt urakkal még kétszer megismétlődött az este folyamán. Ekkor már azt hittem, hogy rossz tréfát űznek velem, és kidobtam őket. Csak később és hosszas magyarázkodás után derült ki, hogy alig pár órával az érkezésem előtt egy norvég mérnök lakott a szobámban, aki Izlandon valami norvég-dán konfliktus során egy középületre kitűzte a norvég zászlót. A másik eset... elmentem levizitelni a magyar konzulhoz. Ez egy igen derék norvég kereskedő volt, akit kevéssel előbb neveztek ki magyar konzullá. Én voltam az első eleven magyar, akit látott. Mondom, bejelentem magam: Déry Tibor magyar író... díszbe öltözötten fogadott, és a konzulátus homlokzatára kitűzte a nemzeti zászlót... Ilyen messze kellett mennem egy lobogóhajtásért.- Na és itthon... itthon általában csak szétálló fülű bokszolónak, vagy szépségkirálynőnek jár ez ki; itthon mit csinált, amíg eddig a groteszkségében is bájos tiszteletadásig eljutott?- Nem írónak készültem. Egész egyszerűen csak hivatalnok akartam lenni. 17 éves koromban mégis írni kezdtem. Első regényemet a Nyugat közölte, de ennek érdekes előzményei vannak. Első írásaimat Osvát Ernőhöz vittem el, aki rám nézve sértő módon dicsérte azokat (és itt megnevezi azt az öregedő kitűnő magyar írót, akihez Osvát hasonlította) úgy, hogy megfogadtam magamban, hogy nem viszek neki több írást, amíg nem kér. Erre persze sokáig vártam, míg végre az Érdekes Újság regénypályázatán dicséretet nyertem regényemmel. Azért csak dicséretet, mert mint a bírálat mondta, a regény nem felel meg az Érdekes Újság képviselte (bevallom, nem túlságosan magasrendű) szempontoknak. Osvát tagja volt a zsűrinek, és ezt a regényemet a Nyugat közölte. A Nyugat ettől fogva elég sűrűn hozta verseimet és novelláimat. Két verskötetem jelent meg. Az egyiknek címe Ló, búza. ember, Énekelnek és meghalnak a másiké Bécsi tartózkodásom alatt, egy ottani kiadónál jelent meg A kéthangú kiáltás című regényem.- És az utazások... bocsásson meg, kedves Déry Tibor, ez visszajáró téma ma a számomra. Ez a nagy vándorlás és a vándorlás emlékei, élményei, melyek olyan kísérteties szuggesztivitással jelennek meg Országúton című regényében, nem oldódnak fel újabb írásaiban?- De igen, hiszen ez a csavargás talán egyetlen értelme és tartalma életemnek. Országúton című könyvemben felvetem a kérdést, hogy lehet-e társadal------------ 98 ------------
