Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)

A szürrealizmus vonzásában - A modern magyar irodalomról

ţ&trr Pido*

Modem magyar irodalom: az átlagról beszélek átlagot értem, az arcát, ami az összes részletekből kialakul, s a világirodalom általános arcával hasonlítom össze, ha véleményt akarok róla formálni - ezért tudok még eléggé udvarias maradni, ha a amarról miénkről van szó, mert emez sem sokkal különb. Amiben különbözik a hazai koncerttől az nem eredményeiben van, hanem jóakaratában, abban, hogy - ha már nem tud utat mutatni a reális életnek - legalább igyekszik nem elmaradni mögötte, s ízlésben, ideáljaiban, stílusában nem sán- tikál egy egész korszakkal mögötte, elfordított arccal, mintha semmi köze sem volna ahhoz, ami ezalatt az orra alatt történik. Mi köze van egy modem életet élő vagy afelé törekvő embernek a mai magyar irodalomhoz? Úgyszólván semmi. Miért olvasná?... nem olvassa. Csak a már hál’ istennek egyre gyérülő irodalompártoló közönség olvassa, annak pedig semmi mi köze van a modem élethez?... semmi. Tehát olvashatja.

Barátom, antipatikusnak, gyűlöletesnek találom azt a rest tunya bámészko- dást, ami egyetlen feleletünk a körülöttünk torlódó kérdésekre. Nem tudjuk radikalizálni magunkban a problémákat, szemlesütve várjuk, hogy a többiek mások majd megoldják helyettünk, (holott) egy lyukas garast nem ér a megoldás, amit az ember nem mag másodkézből kap, nem maga él át. Ezért van, hogy mindent csak félig értünk, félig emésztünk. Egyebütt legalább megvan a jóakarat, a gondolkodás, a kísérlet bátorsága, ha akárcsak stréberség is. Itt csak importált s késve importált divatok vannak, amiket iskoláktól kapunk s nem magunkból, ami nem állásfoglalás, hanem stílus. Rosszul élünk, tehát rosszul írunk. Dehát isten majdcsak megbocsát nekünk, az a mestersége, ahogy Heine írta.

Ne haragudj Bocsáss meg Öregem, hogy kellemetleneket írtam.

62