Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Bécsi maradványok - Andreas Ady
kokról. A német nyelvnek szigorúan összefogott, más kerekekre járó szerkezetét csak most bővítik ki modem írók, de olyat nem vertek még rá, hogy ezen a hangon, az Ady-hangon is megszólalhatott volna. Ez a fordító dolga, szinte Adyéval kongeniális nyelvújító, nyelvteremtő föladat, irtózatos föladat. (Ha ugyan egyáltalán megoldható! Lehet, hogy az, de például el nem tudom képzelni, hogy franciára le lehessen fordítani Adyt. Nem ismerem a szláv nyelveket, mégis azt hiszem, ezek közül tán az orosz lenne a legalkalmasabb eszköze az Ady fordítóknak.) Mégis, mégis! Ezer akadály, nehézség, aggály és lelkifurdalás dacára, azt hiszem: Adyt le kell fordítani; németre is, egyéb nyelvekre is. Politikán és irodalmi újdonságon túl, van ebben a költőben valami, ami halhatatlannak látszik: a költő. A költő, akiről értelmet, világot, kort és technikát levetkőztetve, mégis olyan lázt tud fújni a velőkbe, hogy fölizzanak, mint a befutott gép, lázt, mely ragadós, indulatos és édes és megokolhatatlan, mint egy zenei hang, vagy mint a végtelenség. Ady nagy, mint a legnagyobbak; költői képességei: az asszociatív képesség és a fantázia tökéletesebbek és emberibbek, mint bármely mai íróé, temperamentuma: vihar, szuggesztivitása szinte sebet ejt a testen. Ha semmi más értelme nem volt és nem lesz ennek az életnek (de volt és lesz!), ezért le kell fordítani; de ezért nem lehet. Mert ez mind, mind a nyelvben nyilatkozik csak meg, s ha gondolatot, gesztust, világnézetet, akármit le is lehet fordítani egyik nyelvről a másikra, épp ezt, ami csak nyelv, épp ezt szinte lehetetlenség. *** De a fordítónak, aki Ady legteljesebb értékeit akarja közvetíteni, mégis épp ezt kell lefordítania, ezen kell dolgoznia és törnie magát, s akár egy egész nyelvet grammatikástul, stilisztikástul fölforgatnia és az egekbe dobnia, hogy elérje célját, s úgy égjen az az új vers, amit teremtett, mint az a csillag, amelyről leszedte. A lelkiismeretes fordítónak, de kiváltképp Ady fordítójának ez a kötelessége: nem a gondolatnak, a szónak pontos lefordítása, hanem egy csodálatos főzés; szavak boszorkánykonyhája, melyből ugyanaz a bűvkép szálljon az idegen elé, mint az eredeti sorai közül. A sorközöket kell lefordítania, nem a sorokat, a delejt, mely amazokban áramlik. S így fogja megválogatni a lefordítandó anyagot: a legszebb (legköltőibb) verseket fogja választani, tehát a legnehezebben lefordíthatókat, s ezekben is - a legnagyobb egységre és hűségre törekedve mindazonáltal - az asszociációt, a képet, a gondolat halálugrását fogja legpontosabban imitálni, s nem magát a gondolatot. Lehetőleg el fogja kerülni a nacionalista, magyarságukat síró és hirdető verseket (mit érdekli------------ 30 ------------
