Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Bécsi maradványok - Utazás a holdba
íz An/s/Áit .^év> hogy nem a földön keressük a megváltást. De soha talán még olyan fantáziákba nem burkolta az ember szenvedését, soha oly ügyetlenül merész, oly szánalmasan erős, oly kishitüen bátor nem volt még, mint manapság. Mert semmit nem tud, tehát mindent akar. A földön se tud még élni, de már repül, de már kapaszkodik a hold felé. Kétezer millió ember közül 1900 millió éhezik és szenved, úgy éhezik és úgy szenved, hogy tudja, nem kellene éheznie és szenvednie, ha az a maradék száz millió jobban vigyázna az ő életére. 2000 millió ember közül 1900 millió beteg, púpos, rohadt és tüdőbajos, és tudja, hogy egészséges és tiszta lehetne, ha a tudósok és professzorok egészséget és tisztaságot tanítanának és nem holdi repüléseket - de hiába tudja tovább éhezik és púposán bámul az égre. És mi, akik itt valamennyien szemmel, füllel és kézzel tapintjuk a rettentő rendetlenséget, új rendetlenséget indulunk kavarni az űrben. Sokszor gondolkodtam már rajta, mily ártalmas és mennyi boldogtalanság okozója az emberi fantázia Tökéletlenek maradtunk, mert Adám fantasztikus ésszel és kézzel leszakította az almát. A végtelent megismerni gonosz, ópiumos láz hajt, és amíg körülöttünk megmérhetetlen az űr, addig bennünk végtelen marad a rendetlenség. Józan, ügyefogyott és kicsinyes ésszel itt magunk körül, testünkön, házunkban és a földön teremtsünk előbb rendet - a többivel ráérünk. Ha a világ összes tudósai összeállnának és felfedeznének egy cipőt - évezredek óta bőrcipőben jár az ember, mely tönkreteszi lábát, egészségtelen és évenként leromlik, lefoszlik, hogy folyton újjal kell pótolni mérhetetlen munkaerőpazarlással ha felfedeznék a tökéletes cipőt és anyagot, a tökéletes ruhát, a tökéletes lakást - mennyivel nagyobb értékkel gazdagodna a föld, mint akár a vasút, a repülőgép, a holdrakéta megismerésével. De fantáziánk a végtelen felé rúg, a hold felé hadonászunk, s az egyetemek, a laboratóriumok barlangjaiban vad anachoréták* ülnek, s a teremtés titkait lesik kiéhezetten. S ma még inkább, mint valaha! Mágikus varázslókkal, bűvészekkel, alkhimistákkal és költőkkel van tele a föld, s a hadvezérek, politikusok, tudósok és művészek lárvái alól soha nem látott szilajsággal vicsorodik elő a régi aranykotyvasztók mohósága. Mert így kell ennek lenni, habár ha amúgy lenne, jobb lenne. Mert a lakások, a városok és a földek tele vannak ma nyomorúsággal, kimenekül belőlük az ember ahelyett, hogy megmaradna és ápolná nyomorúságát. Kishitű, mert végtelenebbnek látva a földi életet, műit fantasztikus álmait, a hold felé emeli lábát; ügyetlen és szánalmas, mert a nagyszerű, húsos földi komédiát elhagyja égi és pokoli látomásokért. Derékig vérben, nincs az a boldog remény, mit fel ne áldozna 24 anachoreta - remete
