Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)

Naplójegyzetek 1925-1937 - Zaklatott szerelem. Feljegyzések, 1927

27. 11 óra után telefonáltam, senki sem volt már odahaza. A cseléd közölte, hogy a nagyságos asszony meghagyta, ha keresnék, a Selig kávéházban lesz. Ilyet nem ismertem, sem a Szeifert pincére, csak Seemant, Vilmos császár út és Alkotmány utca sarok. Nem gondoltam, hogy ott lesz, de mivel arra mentem, leszálltam villamosról. Az Alkotmány utca szemközti oldaláról már megláttam,az ablak mellett ült Erzsivel, intett. Ültünk, beszélgettünk. Az ügyésztől jött. Jó hogy jöttem, nem volt pénzük fizetni, nekem szerencsére volt. Erzsi még haragudott a „teával leöntött fekete dunyha” miatt - dadaistául így kereszteltem el. Aztán elmentünk, a Podmaniczky utca sarkán Erzsi villamosra szállt, Aranka szorongatta a karomat. - Menjetek be legalább a mellékutcákba! - mondta Erzsi. - A Gyár Nagymező utcába mentünk, Aranka nagyon szerelmes volt, egy kapu alatt csókolództunk, aztán egy mellékutcában újabb kapu alá akartunk menni, de épp jött valami ismerőse, visszamentünk a Podmaniczky utca sarkára, Aranka elbúcsúzott, felszállt a Kelenföldi villamosra, egy pótkocsira.*- Én észrevétlenül felugrottam az elülső kocsira, a peronról néztem. A Wesselényi utca sarkán leszálltam, megkopogtattam az ablakot, Aranka meglepetve nézett - ez tetszett, hogy követtem, figyeltem, ellenőriztem.

28. Egy d. e. felmentünk Líviához. De a gyerek beteg volt, Lívia nem küldhette el hazulról, ahogy meg volt beszélve, sőt a dadát is fogorvoshoz kellett küldenie - nem lehettünk egyedül. Az ebédlőben ültünk, a gyerekszoba ajtaja csukva, suttogva beszéltünk, de „Jánoska” még így is meghallott, követelte, hogy bemenjünk. Hogy apjának ne tűnjön fel, hogy én már másodszor vagyok ott d. e. távollétében, gyerekkel el akartuk hitetni, hogy én Németh Andor vagyok. Kevés sikerrel. Néhány nappal rá a Hadikban megjelent Jánoska, s az egész társaság előtt, kik úgy tudták, hogy én nem is ismerem, hangos „Tibor bácsi!” kiáltással nekem rohant. Búcsúzáskor Aranka kijött az ebédlőbe, az üvegajtó mögött, a gyereket elől a fal takarta el, csókolództunk, de úgy, hogy a dada, aki az üvegajtó mögött, az előszobában tartózkodott, ne lásson profilban

Aranka nem akarta megkockáztatni, hogy szállodába menjünk. Lakásügynöktől szereztem szobacímeket találkahelyen (Visegrádi utca, s egy másik a Vár alján), nem vonakodott határozottan, de amikor arra került a sor, hogy elmenjünk, nem akart. - Tönkre akarsz tenni? - kérdezte -, ha valaki meglátna a lépcsőházban? - Amikor Címnél voltunk autón, megmutatta a kórházat, amelyben Zuckman Bélát látogatta, ott minden kényelem megvolt, mondta, a

* - Ne gyere velem! - ez mondta - ezen a vonalon sok az ismerős, olyan, mint egy vicinális! 215