Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Bécsi maradványok - H. G. Wells
v» 3%. 2Z nagyobb megbecsülését jelenti egy embernek, s ezen a fogalmon belül még: tudós és politikus lélek, kinek ereje egybeszövi az e szakokba vágó problémákat a művészet általános kérdéseivel. Tudományos pályára készült, anatómiát, fiziológiát tanult, laboratóriumokban dolgozott, amint erről egy később írt filozófiai dolgozatából (Szkepszis a gondolkodás eszközével szemben) értesülünk. Az angol Fabianus-társa- ságnak tagja, s mint ilyen, vezető szerepben részt vett az összes fontosabb szocialista mozgalmakban; több röpiratot s egy kétkötetes népszerű ismertetést írt a Fabianus-társaság szociológiai programjáról (New Worlds for Old), ez utóbbi Új világ a régi helyén címmel magyarul is megjelent. Számtalan politikai cikket írt - nemrég Szoyjetoroszországban járt Gorkij meghívására, s ott szerzett tapasztalatairól most számolt be az angol közönségnek hosszabb cikksorozat keretében. Szorosabban vett szépirodalmi munkássága legalább 20-25 kötetre teljed; a háború alatt, tudomásunk szerint, három regénye jelent meg. Közönségünk egy jó részének az a szinte kábító közönye, mellyel a társadalmi problémák csak legkevésbé is tudományos ízű feldolgozásával szemben viseltetik, némiképp indokolttá teszi, hogy H. G. Wellset erről az oldaláról alig ismeri, ennél jóval érthetetlenebb, hogy költői munkássága is ismeretlen, s ezen túl idegen is maradt számára. Lehet, hogy ennek oka művészetének groteszk formai problematikája s általában szellemének bizarrul bolyongó labirintusa, teli föld alatti barlangutakkal s az űr végtelenjébe vezető vak csigalépcsőkkel, mikről fantáziájának veszett halálugrásai ijesztik az olvasót - témáinak különössége s ezeknek tudós kegyetlenséggel végpontúkig való logikus fejlesztése - egyszóval fantasztikuma, mi a rest olvasót elriasztja, a fantáziátlant gyanakodóvá, szentimentálist félénkké, a mértékletest pedig egyenesen elutasítóvá teszi. Azaz: élesebben váltja ki azt az önmaga előtt is titkolt, félénk ellenszenvet, mit a nagyközönség a művészettel szemben általánosan érez. Lehet, hogy ez az oka, s ez a cikk főként Wells költői munkásságával s annak is kivált „fantasztikus” elemeivel kívánt foglalkozni. A „fantasztikum” általában - s tán különösen nálunk - hitelét vesztette, amióta Hans Heinz Ewers s a rossz német irodalom hasonló képviselői s a legnagyobbrészt gyatra s szédületes buijánzó detektívirodalom úgyszólván monopolizálták a művészetnek ezt a birodalmát. S ha ehhez még hozzávesz- szük, hogy általában az emberek fiatalkori olvasmányaikra, tehát Jules Verne „fantasztikus” regényeire is csak bizonyos lekicsinylő - s ez esetben nem túlságosan indokolatlan - megvetéssel szoktak visszanézni, megtaláltuk azokat a jogosult külső okokat, melyekből a közönség ellenszenve fakad a fantasztikus írásművek iránt. 19
