Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

remteni maga körül. Már a folyosón álló tömegnek is hiába mondta s üzente, hogy menjen a dolga után, s ne zavarjon. Itt s most még a szobába is bejönnek! Mérgesen nézett az ajtó felé. A szoba maga is furcsa, idegenszerű látvány volt. Az utcáról özönlött a napfény s a természet rendjeinek csillogó mosolya, s belül: - mint valami (sivatag vagy rettenetes) szemétdomb vagy egy megőrült laboratórium (zűrzavaros diszharmóniája.) zűrzavara. A levegőben kavargott a por, térdig szalmába s forgácsba merülve álltak az emberek, az ágynemű s a vánkosok a földön hevertek, a szoba közepén magas domb csillogott üvegcseppekből, s egy lavór állt a padlón, tele piszkos rózsaszínű vízzel. Kesernyés, fülledt (bűz) szag töltötte be a levegőt, (a tükörről vis3zaözönlö napsugarak mint dárdák húzódtak át a 3árga gőzökön) s körös-körül, mindenütt, ahol csak tenyérnyi hely volt, az ágyon, az asztalon, a padlón, a szekrények tetején s végig a díványon furcsa nagy hasú lombikok csillogtak hosszú nyakukkal s vékony karjaikkal belenyúlva a fojtó, gomolygó gőzökbe. Az ablak előtt a padlón valami kiszáradt, bokorféle növény állt, ferdén nekitámaszkodva a falnak, ágai zörögve ütődtek néha az ablaküvegnek, töve fekete földbe ágyazva pihent, remegő gyökereket nyújtva ki a levegőbe. A bokor előtt, közel az ablakhoz, a vizsgálóbíró háta mögött, két szék állt, tele gyűrött ruhaneműkkel, tetején egy kétrét hajlított véres gallérral. Révész egy pillantást vetett a szekrényekre, tárva-nyitva voltak, bensejük vad rendetlenségben. De feljegyzése, naplói még ott hevertek a nyitott fiókban, érintetlenül - látszólag még senki sem nyúlt hozzájuk. Nem tudni, hogy ez volt-e az oka annak, hogy hirtelen megnyugodott, s kezdetben türelmesen s rendesen válaszolt a kérdésekre. Furcsa, vad dühe egyszeribe lelohadt, s tán valami bizonytalan reménye is keletkezett, hogy hátha mindent el lehet békésen intézni, talán el lehet majd magyarázni mindent, talán... Akkor még nem vette észre, hogy már Borcsa ruháit is megtalálták. A vizsgálóbíró kérdéseiben ezekre csak később került a sor. - Révész Mihály a nevem, de hát minek kérdezni, hisz mindenki tudja mondta türelmetlenül s dühösen, mintha helyeslésüket keresné, nézett a körülötte álló emberekre. A többi formai kérdésre is lassanként megfelelt, de egyre idegesebb lett. - ... kérem ez szükségtelen ... ne gúnyolódjék! - kiáltott rá hirtelen a vizsgálóbíróra, aki meglepetve emelte fel fejét. - Ha nem hagyja abba, megtagadom a feleletet - tette hozzá fenyegetőzve. - Adjanak egy széket... fáradt vagyok - mondta később. Amikor a véres gallérra s azokra a ruhákra, a Heller ruháira került a sor, egy pillanatra meghökkent. Behunyta szemét, s lehajtott fejjel gondolkodott.