Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
Egy pillanatra elhallgatott s mély lélegzetet vett. Kónya hátradűlt a székben, s reszkető kézzel egy cigarettára gyújtott. Életében most dohányzott először. - Megint összezavarok mindent - mondta Révész halkan. - A fiziológia fantáziátlan tudomány! Már gimnazista koromban sokat foglalkoztam vele, s valami mindig hiányzott belőle ... Azután (azután) történt valami... és én fellázadtam ellene. Majd később elmondom, hogy mi. Az emlékezés szerkezetét a fiziológia (pontos,) tiszta formulákkal magyarázza. Ezekre ugyebár mindenki emlékszik. Az érzékszervek emlékei az úgynevezett - szürke agyréteg - idegsejtjeiben s idegfonalaiban rakódnak le nagyobbrészt. Például Capri fölött meglátom a kék eget. Az agyréteg s a látóideg több milliárdnyi sejtje egyikébe egy még érintetlen, szűz sejtbe - belehull a capri kék ég képe, s a sejt valamilyen módon elváltozik, megtermékenyül. Ha most később, akár évek múltán is, vissza akarok emlékezni arra az égre ott a tenger felett, az elváltozott sejt az agyréteg mélyében mert hiszen azóta rengeteg emlék, rengeteg sejt rakódott rá - elkezd rezegni, s rezgése magával ránt még egy csomó más idegsejtet, mik mind emlékeket tartalmaznak arról az időről, azokról a pillanatokról (vagy pillanatról), mialatt az eget néztem - s az így megindult sejtek önkéntelen csoportba verődnek(T együtt zenélnek remegve) ... s nemcsak a kék eget látom, hanem a víz csobogását is hallom, s a szagát érzem, s döglött halat látok, s a fürdőzők meztelen lábát ... s így tovább ... minden, amit valaha láttam, hallottam, tapintottam, éreztem ... (minden) emléket hagy bennem hátra, az emlékek maguk között pedig csoportosulnak, idősorrendben vagy hasonlóság szerint ... Ha később ráütök az egyikre - visszaemlékszem rá ... a csoport valamennyi többi sejtje felzeng rá s vele kondul. Dinamikus asszociációnak nevezi ezt a tudomány. S mentül régibb az emlék, (annál mélyebb rétegekben fokszik emlékezetemben,) annál mélyebbre kell ásni érte ... A legtöbb emlék pedig teljesen elveszett öntudatunk számára ... (soha nem támad fel többé ...) Nos, értsd meg! ... itt hökkentem meg először. Ha mindenről van emlékem, amit születésem pillanata óta éreztem, láttam ... mi az a rejtelmes erő, ami egyes emlékeket feltámaszt, mások feltámasztásánál pedig cserben hagy ... (miért nem tudok visszaemlékezni, akárhogy erőlködö m Í3 erre vn py irm például a közvetlenül születér xm utrini időlcrr rrTrn rtolnr prrlip keresetlenül ja, hirtnlnn uiiüil lódul eszméletembe?) Mindenről van emlékem - ezt tanítja a biológia -, (az emlékezés tisztára fizikai folyamat...) s csak azon múlik minden, hogy melyik emlékemet tudom feltámasztani. De ha fel tudom támasztani a két év előttit s a húsz év előttit, miért ne tudnám a születésem pillanatában szerzett emlékeimet is feltámasztani, vagy bármelyiket életem bármelyik pillanatáról?
