Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Mert nem lehet. - A kopasz ember indulatosan vágott öklével az asztalra. - Mert megvan a gyilkos csalhatatlan személyleírása, s mert az a személyleírás pontról pontra különbözik, mindenben különbözik Révésztől, mert magam is láttam a gyilkost, s ismerem Révészt is... Csendben bámultak egymásra. Az egyik holtakat lát megelevenedni, a másik ... Bizonyos, hogy titokban őrültnek nézték egymást. - (Valami rettenetes) Micsoda komédia ez! - mormogta Virág (s kinn röhögött a szél). Megrökönyödve hallgattak. - De hát nem adhattam oda neki az egész vagyonomat! - jajdult fel ismét Kónya. - Ugye hogy kolléga úr is megtagadta volna az én helyemben ... tessék csak szólni már! Nem! Ezt nem lehetett tovább kibírni! Az egyik a lábával dobbantott, a másik felugrott helyéről. S néhány pillanatnyi kínos csend után Kónya elbúcsúzott s libabőrös háttal, vacogó fogakkal lebotorkált a sötét lépcsőházban. Késő volt már, a tetők fölött csendes fénnyel égett a teljes hold. Tavaszi szél volt keletkezőben a nyurga felhők mögül, s a sötétség védelme alatt a mezők illata is lassan behúzódott a csöndes városkába. Kónya elhatározta, hogy kicsit elsétál még, mielőtt hazamenne, fájt a feje s ilyenkor jó a mozgás, s aludni úgyse nagyon tud. Átvágott a Fő utcán, a városkert felé tartva. Nemsokára elérte a park bejáratát, belökte a kis deszkaajtót s lábujjhegyen, hogy meg ne zavarja az éji csöndet, besuhant a fák árnyékai közé. A (még) kopasz ágak között mereven sütött a hold, s a kert túlsó oldaláról(, mint fényes szem,) árcsillogott a tó zöld hártyája. Az üres virágágyak körül elhagyottan és zajtalanul nőtt a fii. (Kónya egy darabig lélegzetét Í3 visszafojtva haladt előre, míg cgyszcjat? csak hirtelen megállt. Azon vette magát észre, hogy fél. - Itt senki sej*r"lakik az erdőben, egész egyedül van, ha valaki megtámadja, hiába kiaháJfsenki sem hallja. - Megfordult s lassú, tétovázó léptekkel kifelé indult^^Feje fölött a szél megrecsegtette az ágakat. Egyre jobban vett erőt rajta a félelem. Meggyorsította lépteit, a kavics megcsikordult talpa alatt. S ahogy rohant elite's mögötte porzott az út, mintha valaki követné ... Melle zihált, torka kiszáradt. Egyedül volt az erdő éjszakájában, csak a szél suhogott fölötte. A va>ös messze feküdt és sötét volt. A pénztáros gyilkosa tán itt rejtőzött el a kefíasz bokrok között, s ha meghallja a lépteket és azt hiszi, hogy üldözjjí<r Csak olyan világosan ne sütne a hold s olyan csönd ne volna a fejjér^uton, mint egy meztelen holttest körül! S ha most megőrülne hirtelen^rfnnt talán akkor, mikor a fűszeresnél járt rumért ... és felgyújtja az^root és ráül az égő fára! ... Mjkör végre elérte az első házat, majd összeesett. A tüdeje mint tüzes vasdgfab, mi ld akar szakadni belőle! Két karjával átölelte a házfalakat s homlokát)