Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

csak igazán, mikor a két ellenfél összecsapott, s a kandúr úgy hörgött a kutya fogai között, oly (rettenetes) vad rémülettel, mint fuldokló (ember) gyilkosa fojtogató markában, s úgy sípolt, ordított, oly halálos jajgatással, hogy több ember is összeverődött az utcán, s ijedten néztek egymásra, nem tudva okát e pokoli riadalomnak. Semmi az! A következő pillanatban a vendéglősnét már a lábáról verte le az ijedtség s a fehér komondorkutya, amint vadul rohanva, betört az étterembe, majd feldöntve az asszonyt. Hang nélkül rohant át a termen, egyenesen ki a folyosóra. Ott megállapodott az idegen szobaajtaja előtt, s keserves szükölésbe kezdett. A lábával kaparta az ajtót, a kilincs után ugrott, mint a bolond, s közben nyöszörgött fájdalmasan, látszott, hogy mindenáron be akar jutni a szobába. De hát nem lehetett beengedni - (egy) idegen kutyát (egy) idegen szobába! - s bár az asszony szerette az állatokat s megesett szíve a szegény vonító teremtésen, mégse tehetett egyebet: - hítta ugyan magával is, hogy elviszi a konyhába s ott megeteti, de a kutya nem mozdult, csak kaparta az ajtót - majd lefeküdt előtte s nézett mozdulatlanul, fel a kilincsre. Később - egy félóra múlva - a vendéglősné épp utolsó dolgával készült el a konyhában, szobájába térve ismét találkozott a szegény párával, amint hang nélkül, szélsebesen futkosott ide-oda a folyosón, mint eltévedt lélek, minden ajtó előtt megállt, felnézett a kilincsre s megint csak tovaszaladt, újra és újra az idegen ajtaja elé hasalva le pillanatra s hiába kapkodva kilincse után, szűkölve és fájdalommal, ide-oda kígyózó testtel. Bármennyire sajnálta is az asszony, éjjelre mégsem tarthatta a szállodában a kutyát. Kinyitotta tehát a kaput, és kezével mutatta neki az utat kifelé. De az rá se hederített. S hogy erre az asszony feléje indult, hogy kikergesse, oly dühös csaholással, fogai oly vészes vicsorgásával ugrott feléje, hogy meneldilnie kellett, s a szobaasszonyt s egy seprőt hívnia segítségül az ellenség elűzésére. De még így sem sikerült egykönnyen csatatervük. A kutya a szobaaszszonytól sem félt és még kevésbé a seprőtől - ellenkezőleg! dühe egyre növekedvén, szinte már támadásba ment át, keményen - foggal és ugatással védve meg pozícióját Révész ajtaja előtt. El se tudták képzelni, hogy mi késztette ily makacsságra s hogy különösen miért épp Révész szobájába igyekszik olyan nagyon. - (a görcs vigye cl azt a rosszsebes fejét!) Hát már minden baj tőle jön! - káromkodott az asszony, nagyot rúgva kövér lábával a szegény eb felé. S valóban! még e sorok írójának is be kell vallania, hogy már-már ő is sokallja azt a temérdek kellemetlenséget, mit története kissé ellenszenves hőse okozott már eddigelé is - s hát még ezután! - e békés város rendes polgárainak. Nem is szólva róla, hogy e szánandó - s valljuk be, kissé szánalmas figura miatt, egyébről sem eshetik semmi szó! - oly irgalmatlan tempóban hajtja előre sorsa a gyászos eseményeket. Nos! az író maga is fájlalja e körülményt,