Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

felfedezése után az egész város tudta a gyilkos pontos személyleírását, s tán húszan is akadtak, akik a nap folyamán többször is látták, találkoztak, sőt. beszéltek is vele. Úgy látszik, egész délelőtt az utcán lebzselt, többnyire a takarékpénztár közelében, több embert is megszólított (a városra kérdezős k-ëéve), majd délben, úgy tizenkettő tájban, megebédelt a kaszinóban, aztán hirtelen eltűnt. Utána még csak egyszer látták. Magában a bankban is járt a délelőtt folyamán, a betétek után járó kamatláb iránt érdeklődve, s ami a legfeltűnőbb volt az esetben, a pénztárost a lakásában is kereste, a feleségével beszélgetett, s tőle tudta meg, hogy az ura csak úgy fél kettő tájban szokott hazajönni, mert rendesen egy óráig marad a hivatalban. S nyilván ez adatok alapján eszelte ki gyilkos tervét, tudván azt, hogy csak fél egyig tart a hivatalos óra (- ezt az egyik banktisztviselő mondta meg neki, mikor érdeklődött, hogy délután is nyitva van c a bank -), s kikalkulálván annak következtében, hogy fél egy és egy óra között a pénztáros egyedül van a bankban. S jól kalkulált, mert valóban! a tisztviselők valamennyien pontban fél egykor hagyták el a bankot, s csak a pénztáros maradt ott mindig negyed-, félórával tovább - rendszerető ember lévén -, hogy pénzkészletét (az aznapi forgalom figyelembevételével) még délelőtt leltározhassa, elkönyvelhesse. A gyilkosság tehát fél egy és egy óra között történt, abban az időben, mikor az utcák legnépesebbek. A gyilkos öt perccel fél egy után érkezett a bank elé, épp abban a pillanatban, mikor utolsónak egy fiatal gyakornok jött ki a kapun, szaladva, hogy elöl haladó kollégáit még utolérhesse. A gonosztevő minden józan ész ellenére megállította ezt a gyereket, s hangosan megkérdezte tőle, hogy a pénztáros urat bent találja-e még a bankban. - Igen! - felelte a kis gyakornok -, de már nincs hivatalos idő - s azzal szaladt előre, nehogy esetleg visszahívják. Rendes emberi (érzéssel) ésszel el nem képzelhető, hogy a gyilkos miért szólította meg ezt a fiút, miért vonta magára ennek figyelmét, holott tudhatta, hogy a tett felfedezése után a gyerek azonnal visszaemlékezik majd arra az emberre, ki őt hivatalos idő után a kapuban megszólította, s a pénztárost kereste. (HÍ3Z 3zépcn, minden feltűnés nélkül megvárhatta volmvmígji^^iker nok elmegy, s akkor tán még észrevéüeniíjjsj^ Mert a szolgaJdj£níl££e«-fi^ távozását, aznap épp beteg volt, s rlcm^jotlbëa hivatalba.) A gyilkos azonban - úgy látszik - mit sem törődött azzal, hogy ráismernek-e majd később vagy sem, sőt - ha figyelemmel kísérjük egész délelőtti viselkedését - annak a bár megmagyarázhatatlan, de el nem altatható gyanúnak kell helyt adnunk, hogy szándékosan, szinte kereste a feltűnést. Mintha az lett volna a célja, hogy képe jól bevésődjék az emberek emlékezetébe, hogy senki mással össze ne tévesszék majd, mintha figyelmeztetni akarta volna az embe-