Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

alig lehetett felismerni - mintha egy más, (egy) húsz évvel idősebb, az élettől kerékbe tört ember feküdne helyében. (A szeme, melynek parázsló^jgkmtetc ctVSsztcttc volna fekete csillogását.) Halkan, szinte suttogva beszélt, mintha a szája mozgása is terhére volna s végtelenül fárasztaná. - Egy üveg rumot hozzál, fiam ... (dc azonnal kell ...) mondd, hogy beteg vagyok ... mondd meg a nagyságának, hogy nem bánom, ha duplán is számítja ... de azonnal kell. (Mücor a lány betette maga mögött az ajtót—mintha a nevét hallaná^.— Borcsa - hangzott halkan a szobából. Ijedten megforarilt

;

_Js^Mrantotta az patoTlca... érted?) A lány fejét csóválva ment ki a szobából. Hisz már megizente egyszer a nagysága, hogy nincs neki semmije, hát minek ... A vendéglősné csípőre tett kézzel hallgatta végig Révész üzenetét. - Pálinka kéne neki, mi! ... De ha finoman jönnek hozzá, meg akarják látogatni, és segíteni akarnak rajta, akkor a pokolba küldi az embert... hát menjen ő is oda, a nagymamájához, s attól kérjen pálinkát... (S amikor a cseléd elmondta ncld, hogy a vendég üzeni, számítsa fel dupjirf az árát - hát majd hogy pofon nem cserdítette bősz dühében a szegénytej^mlést. Ez elfulladt lélegzettel szaladt vissza a szobába. De az ideseAíia öt perccel előbb még magával tehetetlenül fetrengett az ágybarr^HŐst felugrott, s oly vadul ordítva követelte kívánsága azonnali teljesitéSet, hogy a lány rögtön, halálra rémülten kiszaladt a szobából. - Tőlem ugyan ordíthat, amermyi^cJrkán kifér - mondta nyugodtan, némi diadalmas kárörömmel az assjzpjft}^ S Révész ezt meg is tetteT'A kiabálás csak nem szűnt meg, s már az utcáról is jöttek be embej^fmegkérdezni az asszonyt, nem történt-e valami szerencsétlenség

>

j0

x

1womnegyed óráig tartott ez a szinte hihetetlen szívósságú düriroJiain\ aztán egyszerre elhallgatott, s tökéletes csend támadt. '^Tülún megrepedt—jegyezte meg a vendéglősné.) Mikor röviddel rá megszólalt a csengő, a cseléd nem mert bemenni a szobába. S csak nagy küszködés után - s mert sajnálta Révészt - nyitotta ki vékony résre az ajtót, s úgy dugta be a fejét, félénken megszólalva.