Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

rázta magáról a kétségbeesetten sikongó lányt, aki mindkét kezével a karjába csimpaszkodott, Bohacsek már az ajtóhoz ért. Jani némán utánavetette magát. A kövér, alacsony vendéglős valószínűtlen fürgeséggel szaladt a sötétben a víz felé. Mire Irma a ház sarkához ért, már eltűnt az éjszakában. Jani húsz lépésnyire tőle épp akkor fordult be az ösvényre, Bohacsek tehát nyilván a víz felé vette útját. Az eső időközben elállt, a felhők az égen itt-ott szakadozni kezdtek, már egy-egy csillag is kibújt takarója alól, de a szél szakadatlan erővel sivított. A lány úgy érezte magát, mint egy falevél, amelyet könyörtelen vadsággal hajt maga előtt a nyári vihar. Kitárt karjaival egyensúlyozva, bukdácsolva futott a sötétben. De alig tett száz lépést, váratlanul szembetalálta magát Janival, aki az ellenkező irányból jövet, szótlanul elrohant mellette. Mire a lány magához tért meglepetéséből, és megfordulva ismét utánaeredt, Jani már oly messze volt, hogy előrenyúló alakja beleveszett a sötétségbe. A lány leszegett fejjel, ziháló tüdővel továbbfutott. Jó öt-hat perc tel el, míg utolérte Janit, aki mozdulatlanul állt a parton, s a víz felé bámult. - Odanézz! - mondta a fiú rekedten. Egy felfordult csónak sötét körvonalai váltak ki a víz világosabb tömegéből, az örvénylő, habzó folyam lassan forgatta tengelye körül. - Odanézz ... beugrott a csónakomba! Azt hittem, hogy a Sörkert felé veszi útját, pedig ... Mire észrevettem, hogy rossz irányba futok, és megfordultam, már a Duna közepén volt! - Befordult? - súgta rémülten a lány, s Jani karjába kapaszkodott, hogy el ne essék. - Egy fél perccel azután, hogy megláttam a Dunán - morogta Jani. - A csónak már félig megtelt vízzel, mire én áteveztem ... s most persze az első széllökés felborította! - Jani - súgta a lány hitedenül -, Bohacsek úr belefulladt a vízbe? A fiatal férfi nem felelt. Mozdulatlanul álltak mindketten, s a vihar alatt nyögő vízre bámultak. A felfordult csónak már eltűnt az éjszakában. Egy kettészakadt felhő közül kibukkant a hold, és sápadt fényét ráeresztette a feldúlt tájra. Jani átkarolta a lány vállát, s magához szorította. Hallgatva mentek vissza a házba, egyikük sem bírt megszólalni. A homlokzatról a vihar letépte a „Tej-Kakaó" felírású cégért, a hosszú vászondarab az öreg fűzfa ágai közé akadt, és csattogva lobogott a szélben. Az ég lassan tisztult, s a szakadozott felhők közül kibukott az emberséges fényű hold.