Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Miért, mi történnék akkor? - kérdezte a lány. - Az történnék, hogy kitenné a szűrödet! - ordította az Öreg magából kikelve. - S ráadásul még nekem is kiadná az utamat, mert én protezsáltalak be hozzá, s ha általad kár éri, hát én vagyok érte felelős. S akkor mind a ketten felfordulhatunk, mert most nyár közepén már nem kapok más munkát, de te még kevésbé! A lány lehorgasztott fejjel hallgatott, a térde erősen remegett. Néhány pillanat múlva újra felemelte fejét, és még egyszer figyelmesen szemügyre vette az apja ráncos, kivörösödött arcát. - Azt mondta, hogy magát is elküldi, édesapám? - kérdezte olyan halkan, hogy az öreg alig értette meg. Ez ingerülten megrázta a fejét. - Nem ezt mondta szó szerint - dörmögte -, de ezt lehetett kivenni belőle. Ismerem, lányom, nem az a fajta ember, akivel ki lehet babrálni. Ez úgy elbánik velünk, ha kedve tartja, hogy. - Ide figyeljen, apám - szakította félbe a fiatal lány. - Arra feleljen, hogy ő küldte-e át magát hozzám? Az öreg pincér felállt. - Hát persze, hogy ő küldött! ... De már megyek is vissza. - Lehajtott fejjel nézett maga elé, aztán megzavarodott, izgatott arcát lánya felé emelte. - Irma mondta szomorúan -, mi ütött beléd? Rendes lány voltál azelőtt, éppúgy megbízhattam benned, mint boldogult édesanyádban. Ha Bohacsek úr most kiteszi a szűrünket, mind a ketten a Dunának mehetünk Igaz, nem nagy kár értünk Lemondóan legyintett, aztán megfordult, és bicegve elindult a part menti ösvény felé. - Édesapám! - sikította Irma. Az öreg ijedten hátrafordult. - Mi az? - kérdezte. A fiatal lány kezébe ejtette arcát. - Semmi, apám - mondta elfojtott hangon. - Menjen csak haza! Majd én igyekezni fogok... Nem bírta folytatni, felugrott, s tenyerét szájára szorítva befutott a bódéba. Épp idejében érkezett, a tej a fazékban már lobogni kezdett. Egy kissé megégette az ujját, amikor lekapta a tűzről. Sok dolga volt délelőtt. Hét óra felé már feltűntek az első csónakok a part mentén; igaz, hogy ezek a korai kakasok mind hosszabb túrára indultak, s rá se néztek a kocavadászok számára berendezett kis tejivóra. De nyolc óra körül már egy négy személlyel megrakott csónak kötött ki a bódé előtt, legénysége vajat és túrót követelt, s abban a mértékben, ahogy a nap mind szúrósabban tekintett alá az acélragyogású égről, egyre nagyobb hajóhadak futottak be a kis öbölbe. Volt úgy, hogy Irmának mind a nyolc asztala foglalt