Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Kétség nem fért hozzá, hogy a lehető leggyorsabban meg kell szabadulnia a rábízott csomagtól. Nem adta ki a lányt a rendőrtisztnek - aki mindazonáltal, úgy látszik, őrizetbe vette, vagy letartóztatta -, s ezután sem fogja elárulni, de a legrövidebb idő alatt el kell tüntetnie a birtokában levő bűnjeleket. Idegen ebben az országban, odahaza családja van, amelyről gondoskodnia kell, nem keveredhetik semmilyen gyanús politikai vagy kémkedési ügybe, nem teheti ki magát annak, hogy esetleg hetekig, hónapokig itt tartják. Már mialatt a hallban ült, számba vett minden eshetőséget. Azt a gondolatot, hogy felbontja a csomagot, s megnézi a tartalmát, azonnal elvetette. Egyrészt nincs is joga ahhoz, hogy egy lepecsételt csomagot feltörjön (legföljebb a rendőrségnek adhatja át), másrészt - s ez volt a nyomósabb ok - nem akart behatolni egy rábízott titokba, s főképp semmi olyat nem szeretett volna megtudni a lányról, ami megzavarhatná tiszta emlékét. Hátha csak ártadan szerelmes levelek vannak a kis kazettában, gondolta Suralik úr szomorúan mosolyogva. Ha kalandornő, én ne tudjam meg. Legvalószínűbbnek még az tetszett, hogy valamilyen ipari kémkedés okmányairól van szó; Suralik tapasztalatból tudta, hogy a gyáraknak milyen szigorúan kell védekezniök a konkurencia kíméletlen, semmilyen aljas eszközöktől vissza nem riadó kíváncsisága ellen. Ha valamilyen gyártási eljárás titkának megszerzésére került sor, semmi pénzt nem sajnáltak érte. Bizonyosan ilyen ügybe keveredett Blanche. E feltevés mellett két körülmény szólt: hogy Blanche a város gyárnegyedében vette át a csomagot - nyilván épp ezt a csomagot! - a rá várakozó fiatalembertől, s hogy saját bevallása szerint ismerte a Drasche-gyárat. „Milyen furcsa", mondta volt, amikor meghallotta, hogy a mérnök ebben a gyárban dolgozik. Suralik úr megrázkódott, nem akarta tovább követni kíméletlen gondolatait. A csomagot irattáskájában magával vitte; az volt a szándéka, hogy valahol elhagyja, lehetőleg olyan helyen, ahol egyhamar nem akadhatnak rá. Másképp nemigen tudott volna tőle megszabadulni. A lepecsételt, erős csomagolópapír alatt a kéz egy sima, meglepően súlyos fémdoboz körvonalait vélte kitapogatni, amely bizonyára kulccsal is el volt zárva, tehát tartalmához amúgy sem lehetett volna hozzáférkőzni; arról nem is szólva, hogy a szállodában központi fűtés volt, tehát nem is lett volna hol elégetnie az iratokat. Ha meg beadja a szálloda széfjébe, az esetleges rendőri nyomozás azt nyomban kinyittatja. Egy pillanatig arra gondolt, hogy megőrzi, amíg el nem utazik; s vagy kidobja a vonat ablakán, vagy magával viszi Pestre. De ezt a lehetőséget is rögtön elvetette; egyrészt nem kockáztathatja meg, hogy a határon a vámvizsgálatokon átcsempéssze, másrészt nem is akarta magánál tartani még egy