Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

sè A rendőrtanácsos is felállt. - Igaza van, mérnök úr - mondta, s hideg szemével merően nézett házigazdájára. - De azért a saját érdekében még egyszer kérem ... nyomatékosan kérem, mérnök úr ... hogy adja át nekem azokat az iratokat, amelyeket Blanche Duval kisasszony önre bízott. Újból megismétlem, a saját érdekében! - Én semmiféle iratokat nem kaptam a kisasszonytól! - felelte a mérnök. Egyébként nagyon lekötelezne rendőrtanácsos úr, ha nem törődnék oly behatóan az érdekeimmel! * Néhány perccel azután, hogy a belga rendőrtiszt elhagyta a szobáját, Suralik mérnök úr fürdőszobája kádjában állt, s hideg vízzel alaposan lezuhanyozta magát. Szüksége volt erre a külső lehűlésre, hogy benső felhevülését féken tarthassa. Jó tíz percig állt a hideg zuhany alatt, s csak akkor szállt ki a kádból, amikor a háta már lúdbőrözni kezdett. Gyorsan letörülközött, félig nedves bőrére ráhúzta a tiszta fehérneműt, és kivette a szekrényből sötét ruháját. Most felvehetne az új nyakkendőt, gondolta, s megkereste tekintetével az éjjeliszekrénykén heverő csomagot. Szótlanul bámulta egy ideig, aztán bosszúsan vállat vont s a régi nyakkendőt fűzte gallérjába. Oclakünn újra megeredt az eső. Fél nyolcra elkészült az öltözködéssel, most már lemehetett az étterembe. A szobából kilépve megpillantotta a belga rendőrtisztet, aki hosszú léptekkel ide-oda járt a 249-es szoba ajtaja előtt. A folyosó sarkán találkoztak össze. Suralik urat mérhetetlenül bosszantotta, hogy a rendőrtanácsos kétszer akkorára nőtt meg, mint ő. Ha a fejemmel nekimennék a gyomrának, gondolta, csak egyet nyekkenne, és nekiesne a falnak. A rendőrtiszt megállt előtte. - Nem gondolta meg a dolgot? - kérdezte csendesen. Suralik úr harciasan felemelte a fejét. - Hogy mit nem gondoltam meg? - kérdezte. - Ne idegesítsen lel, kérem, mert Isten látja lelkemet, legurítom a lépcsőn! - Majd teszek róla, hogy meggondolja! - mondta a rendőrtiszt szenvtelen hangon. Az étterembe érve, Suralik úr nem rendelte meg rögtön a vacsorát. Újságot olvasott, a vendégeket nézte szórakozott szemmel, az egyik pincért figyelte, aki valóságos artistamutatványokat végzett magasan megrakott tálcáival a vendégek feje fölött. Negyed tízig várt, de minthogy Blanche még mindig nem jött le, megevett egy zöldséglevest, egy kis báránykotlettet s egy almát, aztán beült a felvonóba!