Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

vesztetted a fejedet. Amikor én a te korodban voltam, a csábítások ugyanígy megkörnyékeztek, de én nem vesztettem el sem a fejemet, sem a talajt a lábam alól. Megreszelte a torkát. Meglátszott rajta, hogy nehezére esik a beszéd. - Azt talán még el tudnám nézni neked - folytatta -, hogy engem megloptál és megcsaltál, bár hozzá kell tennem, hogy nagyobb gyávaság kell ahhoz, hogy valaki meglopja a szüleit, mint hogy betörjön egy bankba. De az, ahogy ennek a kis parasztiánynak a bizalmával visszaéltél, aki nyilvánvalóan szerelmes beléd, ahogy hűtlenségre és hazugságra kényszerítetted, megzsaroltad, beszennyezted a szívét, s a saját önző érdekedben majdnem a halálba kergetted, az olyan alávaló gazemberség, amely nem maradhat büntedenül. Az öregúr arca elvörösödött szégyenében, a hangja reszketett. - Egy évre kitiltalak a házamból. - A fia szeme közé nézett. - Gondoskodni fogok arról, hogy ne halj éhen, de csak a legszükségesebbről fogok gondoskodni. Rajtad múlik, hogy elzüllesz-e, vagy tisztességes ember lesz-e belőled! Felállt. - Ma éjjel még itt alhatsz - mondta csendesen. - Nem kérek tőled ígéretet, én azonban teszek neked egyet. Ha tisztességes emberként fogsz hazatérni, kitörlöm emlékezetemből azt, ami most történt. Isten áldjon, fiam! - Isten áldja, apám! - mondta György, s kiment a szobából.