Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

addig, amíg házassága révén több pénzhez nem jutván, Erzsi el nem helyezte, ugyancsak Gödön, egy Pestalozzi rendszerű gyerekotthonban. Egy hónappal később kapta Miskától az első zsaroló levelet. * Egy óra hosszat, mialatt a gyerekével volt, elfeledkezett az egész világról. Olyan boldog volt ilyenkor, hogy lesoványodott arca szinte egyik percről a másikra kigömbölyödött, a hangja is teltebben csengett, s torkában, mint egy énekesmadár, újra feléledt régi önfeledt, édes nevetése. Fél hatkor elbúcsúzott a gyerektől, s bekopogott az otthon vezetőjéhez, egy Németországot megjárt fiatal tanárnőhöz. - Desire - mondta, s a szeme ismét könnybe lábadt -, el kell vennem magától a gyereket! - Miért - kérdezte ez meghökkenve. - Az uram házat vett Gödön, s azt akarja, hogy a jövő héten költözzünk ki! A fiatal tanárnő kérdő tekintetet vetett rá. - Nem értem egészen ... - mondta bizonytalanul. Erzsi megfogta a fiatal lány kezét. - Képzelje el - mondta -, hogy az utcán véleüenül összetalálkoznánk a gyerekkel, s ez, ahogy szokta, kitárná a karját, elkiabálná magát, hogy: mama, mama! s felém rohanna. Azt hiszi, lenne erőm megtagadni? - Miért nem mondja meg már az urának, Erzsi? - kérdezte a tanárnő, s megsimogatta a fiatalasszony könnyes arcocskáját. - Hisz előbb-utóbb úgyis az lesz a vége! - Nem merem - mondta Erzsi -, nem merem! Ha látta volna, hogy a múltkor is milyen dührohamot kapott, mert a hatvankét éves háziorvosunk megsimogatta az arcomat! Csend lett a szobában. A kertből vidám gyerekvisongás hallatszott, a Dunán egy vontatógőzös búgott. - Hova akarja adni Lacit? - kérdezte a tanárnő. - Nem tudom - Erzsi elfordította arcát. - Desire, figyeljen ide, még egyszer megkísérlem, hátha rá tudom venni az uramat, hogy adjon túl a házon! Majd kitalálok valami ürügyet, de ha nem sikerül, akkor a jövő héten el kell vinnem a gyereket!... - Csak tudnám, hová! - tette hozzá sóhajtva. - Majd én nézek közben valami helyet - vigasztalta a tanárnő. - Van egy jó barátnőm, férjes asszony, aki talán elvállalja ... Még épp annyi ideje volt, hogy egyszer végigmenjen a parton, egészen addig az útig, amely majd visszaviszi az állomáshoz. Kalapját a kezében lóbálva, hosszú, gyors léptekkel járt a víz mentén, a fodrozódó, apró hullámokat