Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)
(Láthatólag nem örvondctt nagy közszeretetnek!) A vihar különben elállt, szikrázó, kemény hideg borult az utcára. A nap tüzében nevetve ragyogott a hó, az emberek vidáman tapostak dolgaik után, s a gimnázium előtt a déli órákban nagy hólabdacsata keletkezett, mialatt a VIII. osztály helyiségében néhány pápaszemes megalakította a „Részeg tanárokat felsegélyezőjótékonysági egyletet", (s az elnök ünnepélyesen megnyitotta az ülést.) A kaszinóban minden csendes volt. Dél felé a szobaasszony lábujjhegyen az idegen ajtajához lopódzkodott s lassan, nesztelenül lenyomta a kilincset. Az ajtó zárva volt - kívülről vagy belülről? - nem lehetett tudni. De három órakor az idegen hirtelen megjelent a konyhában és ebédet kért. A kemencében már rég kialudt a tüz, (az elmosogatott tányérok való tó, fehér tornyokban sorakoztak a széles konyhaasztalon) s csak a kisegítő lány bíbelődött még az eszcájggal a vízvezeték mellett. - Szentisten - csapta össze kezét a vendéglősné - hol van most már az ebéd, talán... De nem folytathatta, mert az idegen már hátat fordított neki, s hosszú léptekkel az étterem felé sietett. Az asszony érdeklődve nézett utána. A cipőjét is jól megnézte, a cipője sarkát, hogy milyen magas - mert arra is gondolt, hogy hátha akörül van valami manipuláció! De semmit se fedezett fel. - Épp olyan hosszú, mint tegnap - mormogta, s még egy darabig elgondolkozva állt az ajtóban. Aztán fejét csóválva megfordult, s nekilátott valami gyors ebédkészítésnek. Maga szolgálta fel az ételt, kicsit mentegetődzve, amiért nem valami fényes lakoma. De beszéd közben eszébe jutott, hogy milyen kurtán bánt vele elébb az idegen, s hirtelen elhallgatott. S minél tovább nézte ezt az embert, annál mogorvább lett képe és kedélye. (- Meg se köszöni, hogy magam szolgálom ld—gondolta, sjmnÜiaJjűgnap is mi sem történt volna, még csak amyiU>ejnpn{Ua^ melyebben piszkait rjenrtôjijiaiagr-¥si^ decemberben eladhatták volna a \X!ï^glőt^jo^^ron7shogy , ö volt az, aki ellenszegült a dolognak. Nagyot sóhajtott.) A tésztát már csak a lánnyal küldte be, ki a mosogatóié mellől amúgy mocskosan csoszogott be a tiszta terembe. O maga leült az ablak mellé, s a pápaszemet orrára rakva számolgatni kezdett, félszemmel egyre Révészt figyelve. Jól megnézte az okuláré mögül. De akárhogy nézte is, semmi rendkívüht nem talált rajta. A tegnapi részegségnek semmi nyoma, s ritkás fekete szakálla sem lehetett álszakáll. A ruhája pedig rendesen rászabott ruha ... (Hirtelen cfoapadt 3 a 3záia kinyílt! Az idegen teki ntete, mint rp y tnr fúró dott szemébe: mintha a szívére ülő itek volna; a lélegzete eiaut. De azért nem tudta rlfonliliinl Ii ji I s már Trfdülni lrrrnVtt n lrrrrt rmrltr frl irrítnrVrrt )
