Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Nincs egy szál ruhám? - ismételte Elli. Szóval nem tetszem neked? De Tóninak nem volt kedve enyelegni. - Hagyjuk ezt! - mondta. A vastag angol kosztümödet már nem veheted fel ebben a hőségben, a barna ruhád meg már egészen kikopott. Arról nem is szólva, hogy... - Nos? - Ellinek már kissé elborult az arca. Tóni egy ideig tétovázott. De aztán rászánta magát. - Arról nem is szólva, hogy idehaza nincsen mit felvenned - folytatta. A pongyolád összevissza van szakadva és foltozva, minden reggel kifordul a gyomrom, ha meglátom rajtad. Elli elsápadt. - Kifordul a gyomrod? - kérdezte, mint aki nem hisz a fülének. De Tóni most már megindult. - Ahogy mondod! - morogta. Nem tudom, mióta könyörgök neked, hogy vegyél, vagy varrjál magadnak egy pongyolát, de te ahelyett cipővel, meg frakkal, meg ingekkel boldogítasz. Megjegyzem, nem értem! Kelemenéknek sincs több jövedelmük, s az asszony mégis milyen jól öltözködik! A múltkor is egy olyan édes kis pongyola volt rajta ... Későn vette észre, hogy elgaloppírozta magát. Elli arca mészfehér lett, s olyan tekintetet vetett rá, hogy Tóninak torkán akadt a szó. - Édes kis pongyola volt rajta! - ismételte a fiatalasszony alig hallhatóan. A következő pillanatban felugrott, s kiszaladt az ajtón. Bezárkózott a konyhába, s Tóninak semmilyen könyörgésére nem nyitotta ki többé. Először egyáltalán nem felelt férjének, amikor pedig Tóni beleunt a kérlelésbe, szólongatásba, hiábavaló fenyegetőzésbe, s Öklével kezdte verni a konyhaajtót, a következő szörnyűséges választ hallotta. - Menj Kelemennéhez, s élj vele boldogul! Elfojtott zokogás hallatszott a konyhából, aztán mély csönd lett, amelyből többé egy hangot sem lehetett kicsalogatni. * Először történt házasságuk óta, hogy összeveszés után nem békültek ki még ugyanaznap. Tóni éjjel kettőig virrasztott a szobában, aztán a karosszékben elnyomta az álom. Elli nyilván a konyhaszéken töltötte az éjszakát. Reggel, amikor Tóni dagadt szemhéjakkal felébredt, a reggelije már az asztalon állt, de az asszonyka ismét bezárkózott a konyhába, és semmilyen kérlelésre nem felelt. Képzelhetni, hogy Tóni milyen lelkiállapotban ért az irodába, s hogy Gerencsér úrral való eszmecseréje hogy felfrissítette kedélyét.