Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Virág volt az egyetlen, ki tudatában volt annak, hogy mi történik szemei előtt. De a sűrű homályon át még mindig csak árnyékként remegett át a fekete test (vonaglása), s arcát még mindig nem lehetett kivenni. Soká tartott, míg (az emberek) a csendőrök a közelbe merészkedtek. Egy hatalmas, ember nagyságú szikla állt keresztbenyúló karokkal, énekelve a fiatal bükk feketéllő lombja alatt. Hangja egyre gyengébben, de tisztán s mindenki számára hallhatóan zengett a kő pórusai közül, s még egy óra múlva is hallani lehetett csendes zúgását. Virág (ájuldozva) szédülve rogyott le tövén, remegő karokkal tapogatva a hideg felületet. Egy kéz markolt bele hirtelen hátulról vállába, s a csendőrőrmester eszelős arccal hajolt füléhez. - Mi ez? - súgta rekedten. - Mi ez? Virág (hápogva nyitotta száját, mutatóujja fclcmcllccdctt) kinyújtott mutatóujjal a szikla (feje) felé mutatott. - Mi ez? - ismételte ő is. Azután (hirtelen őrjöngő 3Íkoltá33al hanyatt te fűlt) ájultan elterült a földön. A megdühödött csendőrök pedig(, vigyázva a világ rendjére,) puskatussal, karddal, eszeveszett mohósággal, mint egy megtébolyodott hadsereg, agyonütötték a sziklát. A puha homokkő szertemállva, ezernyi szilánkká zúzva folyt szét a mező zöld életére, szürkén porzó törmelékkel fedve be virágjait. (Reggelig táncolt az eszét vesztett csapat, üvöltve a roncsok felett.) Röviddel utána felkelt a nap.