Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- De hát mi történik ott velük? - kérdezte Virág ... - Azt nem tudom ... azt senki se tudja! - mormolta halkan. - Valami ember él ott - mondják. - (valami varázsló ...) Dehát nem az én dolgom az ... majd kideríti a hatóság ... Már háromszor odaküldtek, de nem találtak senkit! ... Persze, nincs is ott senki ... Csak egy jó erős fa talán, mire felakasztják magukat a legények. De hogy annyi fiatal... annyi fiatal! ... Az öreg (hirtelen) felemelte lekonyult fejét. Borvirágos arcán valami könnyféle nedvesség szivárgott. (- Hát persze, hogy nem tudni, hogy ott mi történik!—... de hogy annyi fiatal! ...) - Huszonegy eddig, ugye? - kérdezte Virág. De az öreg csak a kezével legyintett. - Nem árul el, ugye? - mondta, mikor vendége elbúcsúzott. Virág jó egy órát kószált még össze-vissza a faluban. (Szemét nem njdjalevenni arról a magasló hegycsúcsról, ott a töltés mögött, s egysz£i>iTela is indult, hogy megmássza, de a falu végérc érve visszaforduJl<<r*szíve oly erősen dobogott - túlságosan is ideges volt, nem lehetett^gye^uímegtenni ezt az utat. Ide-oda szaladgált az elhagyott utcájcojvíoríó, gondterhelt fejjel s dobogó szívvel. Minél jobban s tisztábbaji-göííóíolta át, amiket az öreg mondott, annál világosabban s teljesebb^ízonyossággal értette meg, hogy - mindent megtudott, tulajdonkgppeTímindent, amit megtudhatott, s hogy feltevései csalhatatlanuljielyegekvoltak. -"^Rettenetes ... rettenetes!—mormogta, s összecsapta kezét.) Este lett, mire visszatért a kocsmába (ment), hol némi mogorva alkudozás után a gazda bevezette a vendégszobába. Leült az ablakhoz, s elgondolkodott. Mindent megértett már, s mégsem értette meg. Emberek számára érthetetlen ügyek történnek szerte a világon. Ebbe, ő rég belenyugodott. De hogy (földi kéz nyúljonbcb__aj!LJEtfhctetten forgó köreibe, s mint cirkuszbüvészrántsjjd^ar-fcrt^^ az erő táncoló korongjjn^Jiívsá^^ ez örök misztériumot! - azt i3QfflHtMcttr~ncm szabadott megértenie.—Hogy) akadjon ember, kinek van bátorsága vállalni a Teremtés boldogtalanságát, és kontár ésszel beleavatkozni az Élet harmonikus játékaiba! Csillagok énekét elhallgattatni, és belenézni a káosz vakító napszemeibe! Nem, ebbe nem tudott belenyugodni. Hirtelen hosszú fekete árnyék nyúlt bele a szobába, felszaladt a holdsütötte falra, és egy pillanat múlva ismét kibukott az ablakon. Két fekete alak suhant végig az utcán, kéz-kézbe fogva meghajolt derékkal. A lány fehér ingválla egy pillanatra kivillant a sötétből, a legény mellette fényben szaladt, s fedetlen fejéről a hold kerek tükre felé meredt fekete haja. Hangtalanul suhantak tova.