Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

vei. Virág megrettenve tántorodott vissza az ablaktól - az állat az iskola elé ért, s egy rettenetes ugrása majdnem emeletmagasságnyira röpítette, közveüenül Virág kihajló arca elé. - Mi ez? ... (Úristen? mi cz?) - nyögte oly halkan, hogy alig lehetett meghallani. (A mögötte tolongó emberek irtózatos meglepetésükben felordítottak.) A majom formájú rötszőrü állatnak emberi arca volt. Csak egy pillanatra villant el szemük előtt, mégis mindenki, ki az ablaknál állt, pontosan s egybehangzóan megállapíthatta, hogy a négyszögletes (rettenetes) koponya elöl halvány, emberi bőrrel bevont arcban végződött, feketén csillogó szemekkel s valami szakállfélével a kiugró állkapcsokon. (Némán, eltorzult arccal meredtek egymásra.) A menekülő tömeg lármája egyre távolodott, s az állat bőgése is hirtelen elhalkult - alighanem egy mellékutcába fordult be, csak mellét döngető ökleinek kongása hallatszott egyre még, (rettenetes) mint a lassú dobpergés, (gyanánt.) - Úristen! mi volt ez? - fordult az igazgató dadogva (3 remegő kezeit ma gasra tartva) Virág felé. De ez nem tudott szóhoz jutni, fuldoklóit, s a szívére szorította kezét. - Tán valami menazsériából ugrott ki? - mondta valaki. E pillanatban kinyílt az ajtó. Egy csendőrőrmester jelent meg a szobában még két más idegen ember kíséretében. - Kónya Miklós tanárt keresem - mondta. Mindenki hátrafordult, szinte egészen elfelejtkeztek a betegről. Kónya a földön ült, mozdulatlanul, tágra nyílt zavaros (szemekkel.) szemmel. Egész testében reszketett, melléből furcsa nyikorgó hangok szakadtak ki. (- Az ö házából jött ki cz a tudj' l3tcn micsoda—fordult az egyik idegen, magyarázólag az igazgató felé.—Valaldt egészen agyonütött!) - Kónya tanár? - kérdezte a csendőrőrmester közelebb lépve. E pillanatban újra kinyílt az ajtó, s a postamester rohant be rajta, magából kikelve, elváltozott arccal. Egy vérző kis gyerektestet hozott karjában, az elgázolt gyereket. - Ő az .. (ö az!) - ordította rettenetes fájdalommal hangjában - ő az ... egyszer kirabolt, mint egy útonálló ...(az Úristen sújtsa a porba ...) s most meg a fiamat gyilkolta meg ... letartóztatni, őrmester úr ... letartóztatni! Az igazgató elképedve bámult rá. - Kirabolta - ismételte dadogva. De Kónyával egyelőre semmit sem lehetett elkezdeni. Eszméletét vesztve, fejjel előre bukva(, remegve) feküdt a földön, teste ide-oda hánykolódott, mintha epileptikus görcsök ráznák. Élesen berregve szólalt meg hirtelen az iskola óra végét jelző csengője, az igazgató felriadt. - Az osztálykönyvet pedellus! - kiabálta. Valaki orvost emlegetett. De egyelőre senki sem mert kimenni az utcára.