Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

közti ház falára, Kónya ablakai elé. Révész Mihály feketéllett a plakát közepén, az ablakból is olvasható betűkkel. (KÓNYA VESZÉLYBEN.) A NAGY ÁLLAT MENEKÜLÉSE. Második napja múlt el már annak, hogy Virág Kónyánál járt, s hogy (ez) megígérte, hogy következő nap bejön az iskolába. De nem jött el, üzenetet nem küldött, semmi hír nem hallatszott felőle. S Virág, ki minden saját baját már rég elfelejtette az utolsó hetek eseményeinek sátáni dialektikájú zajongásában (s úgy figyelte Kónyát s ezt a tulajdonképp saját életen kívül lejátszódó történetet, mintha önmaga boldogságáról történne döntés,) komolyan aggódni kezdett, s elhatározta, hogy még délelőtt felkeresi kollégáját. (Valahogy^ szívéhez is nőtt ez a gyenge és ideges életű ember, s folyton úgy érezte^tíalálos szerencsétlenség fenyegeti, mitől őneki kell megóvnia. Aminthpgy különben is meg volt győződve, hogy valami ismeretlen borzalmaíi^erő tévedt a városka mindennapi életébe, ez kavarta fel és irányította^fítokzatos eseményeket, hogy valami olyan förtelmes meglepetés vána^nindannyiukat már a legközelebbi időben, amit ritka ember ér meg .^s'az idegen arca jelent meg hirtelen előtte. Nem volt babonás ember, de épp azprt\ s mert annyi minden történt, mit rendes tapasztalatai s világszenüélej^egítségével nem tudott megmagyarázni, állandó ijedtség s valami váratlan borzalomtól való félelem vett rajta erőt. Most például attól félt, hpgy Kónyát halva fogja találni a szobában. Hogy miért ... maga sem tufk^ De egyre ez a kép rémlett előtte, s úgy érezte, ha nem ma, hát holmtfT.. de Kónya valahogy áldozata lesz az eseményeknek, s meg fog haM/S fájt a szíve. Segíteni szeretett volna, s nem tudta hogyan ... csak érezte; hogy minden erejét meg kell feszítenie, s hogy még így is hiába mmpefC Kónya belepusztul. Saját magát nem féltette. De remegett a lába, taîîcor elindult Kónya lakása felé.) Második óra után azonnal vette kalapját, és kisietett a tanári szobából. Tizenkettőre vissza kellett jönnie, két órányi szabad ideje volt tehát, s ennyi idő alatt sok mindent el lehet intézni. Az ajtó előtt elhaladva az igazgatót pillantotta meg, amint pulykavörös arccal s kidagadó erekkel homlokán indulatos gesztusokkal beszélt Kuncsak kollégájával, ki maga is dühösen szekundázott (rá) s beleegyezőleg rázta fejét. - ... megindíttatom a fegyelmit - hangzott az igazgató (rikácsoló suttogá sar) rikácsolása. Kónyáról volt szó. S alighogy az igazgató meglátta Virágot, rögtön magához intette, s belevonva a beszélgetésbe, egy megbízást adott számára. Virág homlokát komoly ráncokba szedve, rosszkedvűen ballagott le a lépcsőn.