Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Knockout úr útijegyzete

- Én holnap Marseille-ben akarok lenni, érti? - Hirtelen mozdulattal szorosan a férfi sápadt arca fölé hajol. - Ha ezt elintézi, chéri - mondja, de ezt már suttogva egyenesen a férfi fülébe -, ma éjszaka nyitva találja a kabinom ajtaját, mint a mennyországét. - Orrát közben felhúzta, arcocskája maga a gúny és a spleen maszkja. Az édes szél könnyeden végigsöpör a fedélzeten. Cecil mereven néz a tovasurranó, könnyű alak után, amely hamarosan eltűnik a fiatal férfiak nyers kontúrjai közt. - Darling - csendül egy halk hang közvetlen közelében -, csakugyan tündéri. - A férfi hirtelen odafordul. Már megint megfeledkezett a feleségéről, akinek kecses kis teste történetesen ott ring tőle két lépésnyire a függőágyban. - Csakugyan - feleli ő gyanútlanul, áradó lelkesedéssel. Eszébe sem jut, hogy felesége másképp érezhet, mint ahogyan beszél. Nem néz az asszony arcába, mely most el is fordul tőle. Csak a távoli, légies alakot látja, ahogy attól a csoporttól mégis kicsit elszigetelődve áll amott, ám elviselhetetlenül közel egy fiatalemberhez, akinek bizalmasan teszi a vállára mindkét kezét. Idehallatszik mélyhangú nevetése. Cecil úr és Cecil asszony, meg az ifjú színésznő, Denise Burger, kik egy kirándulás során ismerkedtek össze a Vindhja-vidéken, ugyanazzal a hajóval utaznak vissza Európába. A költő érzékeny lelkét a trópusi benyomások viharai megtörték, mint egy bambusz szárát; az új, miden jel szerint viszonozatlan szerelem viszont lassan egyenesítgeti. Oly hevesen ing-ring a maga szenvedélyében, hogy csaknem így veszíti egyensúlyát megint; szóló kabinjában az ír vászonhuzatú párnát kenti sörfőzők legvadabb átkaival szennyezi. Nem számított komolyabb ellenállásra, és most vereséget érez s ez feldühíti és üdvözíti is. Denise kisasszony olyan neki, mint holmi hibás keresztrejtvény, melynek nincs is megoldása. Útjuk harmadik estéjén, szokás szerint, a hajó középrészén találkoznak, azon a hosszú folyósón, mely a sétafedélzetre vezet. Messziről a hajó zenekarának fojtott muzsikálása hallatszik. Ahogy elhalad az ember a gépterem mellett, oly finoman tagolt remegést érez, hogy nem tudja, hang-e ez, avagy mégis mozgás. A test vele reszket, mint húr. Forró gépolaj szaga lüktet elő a szellőzőlyukból. Egymás mellett állnak a korlátnak dőlve, s nézik a sötéten habzó vizet. Nem kérdezünk, chéri - mondja Denise kisasszony. - Holnap, netán holnapután, esetleg egy év múlva... mit tudom én! Mi vagyok én, tábornok, aki terveket csinál? Abban a pillanatban, amikor kívánni fogom, s nem egy pillanattal később, számíthat erre! Nem vagyok az a nő, aki kéreti magát. Halálosan komolyan mondja ezt, mintha segíteni akarna a férfinak, hogy az csakugyan megértse az ő csodálatos női lelkét. Vad haja ott verdes feketén a homlokán.