Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
mutatta, hogy nem mehetek ki. Az öreg asszony a hangos szóváltásra szerencsére magától bejött. Mit részletezzem! Lehet, hogy a csendőrök akkor is letartóztattak volna bennünket, ha nem találnak hátizsákomban egy csomag olyfajta tisztafehér papírt, amelyet nem írásra szokás használni. Tény, hogy ez keltette fel leginkább érdeklődésüket s hogy ezt vizsgálták meg legalaposabban; mindegyik papírt külön a gyertyafény felé tartva, ketten is átnézték mind a száz lapot, egyik a másiknak adogatta őket, volt olyan, amelyet kétszer is (megnéztek) szemügyre vettek. Nyilvánvaló volt, hogy nem ismerték a rendeltetését. Kémgyanúsak voltunk. S bárhogy mutogattam is útleveleket s (bárhogy) magyaráztam (is) franciául, olaszul, hogy ártatlan kirándulók vagyunk, akik Kotort s a Lovcent akarjuk (csak megnézni,) szemrevételezni, sorsunkat nem kerülhettük el. Bernát lelkiállapotának jellemzésére csak annyit jegyzek meg, hogy Rissán, a legközelebbi csendőrállomás, három órányi járásra volt (s pedig) olyan úton, (amelyet) amelyen véges-végig a Karszt éles kövei (borítottak s) kellemetlenkedtek. Kedveinket nem derítette, hogy vaksötétben kellett (megtenni az utat) megjárnunk, mert se lámpa, se hold nem világított. Továbbá, hogy vacsora nélkül kellett útra kelnünk, mert a csendörök egy pillanatig sem vártak, rögtön be kellett csomagolni a hátizsákot, bármily keserves fintorokat vágott is Bernát a terített asztal felé. A falun át feltűzött szuronnyal kísérték végig s mindegyik ablakból négy fej kandikált ki, ez sem emelte a fiú kedélyét. Az a gondolat sem, hogy ebben a remek sötétségben milyen finoman lehetett volna (csókolódzm) elszórakozni a lányokkal, ha százöt (kilójával) kilóját most történetesen egy morinji (mezőn tartózkodnék) olajfaligetben görgetné s nem itt, ezen az istenverte köves úton (cipelné őket). (Bernát három óra hosszat úgy fújt, mint egy tüzes bika) E gondolatra többször is úgy fújtatott, mint egy megvadult bika. A csendőrök - elől egy, hátul egy - magukhoz vették s gondosan belső zsebükbe zárták útleveleinket és a gyanúba fogott csomag fehér papírt. így vándoroltunk három óra hosszat, az utolsó órában már szakadó esőben. Harmincnégyéves vagyok, de papír miatt ennyit még nem szenvedtem életemben. Az éjszakát az örszobán töltöttük, álmatlanul, két kemény széken. Mit használt az, hogy másnap reggel, útleveleink beható megvizsgálása után, a csendőrtiszt bocsánatot kért a félreértésért és udvariasan maga vezetett el a városka egyetlen szállodájába?... Kirándulásunknak már befellegzett! Bernát rögtön (befeküdt az ágya) ágyba feküdt, este tízig egyfolytában aludt, holott a kotori hajó este nyolckor indult. Minthogy a következő hajó csak két nap múlva érintette Rissant s annyi ideig mihez kezdjen az ember egy faluban, másnap inkább visszautaztunk D.-ba. Ezért nem láttam én a Lovcent s azt hiszem,
