Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Knockout úr útijegyzete
- És fél a Duna hullámaitól? - képedt el az utazó. - Rettenetesen - felelte a kapitány neje és összecsapta a kezét. - Huszonnégy éve hajózom az én arany Jozsómmal és még mindig félek, ha a hullámok... - Őrület - dörmögte Knockout úr és elfordult. De a riadozó hölgy nem hagyta. - Várjon - mondta, két kezét könyörgésre fonva. - Mondja meg az én arany Jozsómnak, kérem, ne bocsássa el azt a szegény őrt. Képes lenne még a vízbe ölni magát. Knockout úr álmodozó pillantást vetett a bíborragyogású égre, aztán odabiccentett egy elvillanó sirálynak. - Ó, te jóságos asszonyi szív - gondolta, elégedetten visszazöttyent nyugszékébe és elaludt. Nappalra éj jött, éjre nappal, a Duna hol zölden, hol kéken villódzott a nap roppant ragyogásában; súlyosan megrakott uszályok úsztak el lassan, kis halászhajócskák jöttek pucér, keményen evező férfiakkal, az ég tündöklése örökké színt játszott, csak Knockout úr és a kapitány nem változott: mindketten éjjel-nappal aludtak, egyikük a nyugszékben, a másik a parancsnoki hídon. A vonzódások hasonlósága hamarosan kölcsönös rokonszenveket ébresztett: a két férfi sosem beszélgetett, de csöndes-jóbaráti gondolatokat táplált egymás iránt. Az út harmadik napján összetalálkoztak; véletlenül ébren voltak mindketten, épp egy hordó sört csapoltak a kantinpultnál. - Hahó! - kiáltotta fojtott hangon Knockout úr. - Kialudtuk magunkat, kapitány? Ez tagadólag rázta meg a fejét. - Hideg! - mondta kis idő múlva. A sörre értette. - Meleg! - felelte Knockout úr, s az időjárásra célzott. Avval el is váltak. A személyzet rohangált a fedélzeten, verítéktől fénylettek a meztelen, barna felsőtestek. Este, ahogy felkelt a hold, összegyűltek, énekelgettek nehézkes ritmusban, egyhangúan, mint egy sivár nap. Az egyik fűtő egyszer kését a szomszédja combjába mártotta, de nyomban ügyesen ki is húzta, majd tárgyilagosan lemosta pengéjét. A sebesült nem szólt, csendben levonult kabinjába, a választ nyilván későbbre tartalékolta. A partról kóbor kutyák vonyítása hallatszott, látszott, amint gazdátlanul rohangálnak a holdfényben. Ahogy a gőzös egy reggel a Drávára fordult, melynek partjain a nád és fii között disznókondák feketélltek, Knockout úr a hajó farában állt és a kövér hölgyet nyugtatta, akinek lehelete pálinkazászlókat lengetett. - Igen - mondta csodálva Knockout úr -, magának jó szíve, van, áldott jó szíve, valóban! Beszéltem ma a férjével. Meg fog bocsátani annak az őrnek. De kérem, mostantól hagyjon engem békén.
