Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

A szórakozott ember

De hát ininden jel arra vall... Nem láttál a jobb hüvelyk- és mutatóujj között egy barnán elszíneződött göböt? - Nem emlékszem - mondom megtörten. Csend támad. Dénes a kezét tördeli. - (Tíz nap) Egy év az inkubációs idő mondja. - Esetleg (két hót) kettő. Legtöbbször letalis kimenetelű... Eddig még senkit sem sikerült életben tartani... S te azt mondod, csókolództál is vele, tán szájon is csókoltad... S én tényleg elfelejtettem volna neked szólni? Hát kérem képzelhetik, hogy mit éreztem erre. Elképzelhetik kérem, hogy mit éreztem az inkubáció ideje alatt, (azaz a következő két hétben...) hogy hogy rohantam egyik orvostól a másikhoz... de hát jobb erről nem beszélni! Ha akkor leprát kapok, tisztára a szórakozottságnak tudható be, a bájos angyaltekintetű szórakozottságnak, az önfeledt ártatlanságnak... Dehát kérem nem haltam meg. Sőt kutya bajom sem lett, nemhogy leprám. Csak (két) iszonyú (hetet) időket töltöttem el verejtékezve, (három kilót fogy tam) főleg az első hetekben. Dénessel nem találkoztam ebben az időben, bárhogy kerestem is, nem tudta senki a lakását. Grétét sem láttam. Mert, hogy a másnapi találkára nem mentem el, hát az nyilvánvaló. (Két hót múlva elutaztam.) Egy év múlva hazautaztam. De máig sem tudom, (hegy) valóban lepra esete forgott-e fenn, vagy hogy Dénes rosszul diagnosztizált-e, vagy hogy egyszerűen nem is diagnosztizált semmit és csak az én mulattatásomra találta-e ki az egész történetet? Mondtam úgy-e, hogy a szórakozott emberek bosszúálló természetűek? S később aztán eszembe jutott az a különös tekintet is, amivel a cukrászdában nézett rám, mielőtt elment, az a mélyről jövő, átható tekintet... Gyanús ez, kérem!