Déry Tibor: Knockout úr útijegyzetei. Elbeszélések 1930–1942. Erzählungen aus den Reiseerlebnisse des Mr. Knockout (Déry Archívum 3. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Itthon

megint. A Bulcsú utca sarkán posztoló rendőr már ismerte a cipészsegédet, hébe-hóba oda is lökött neki pár bíztató szót, már ahogy kutyákkal szokott beszélni az ember. - Még mindig várod a disznót? Nincs meg? - kérdezte Mihályt, ahogy ez reggel megjelent a posztján. - Csak füttyents egy jót, ha meglátod, bizony, jövök akkor a botommal, ütöm, mint az ördögöt! Mihály nem válaszolt. Rosszkedvű volt, reggel segédmunkát kaphatott volna egy kertészetben, de az átok cipő miatt nemet kellett mondania. Felesége otthon ezért őrült jelenetet rendezett, s ez Mihályt, aki az asszonyon nem tudott sehogy sem segíteni, rettentően elkeserítette. Ötödnap Mihály rálelt a cipőjére. A férfi, aki viselte, reggel kilenckor jött ki az aluljáróból, ugyanebben a pillanatban tehervonat haladt el fönn, tömérdek szénport, gőzt s mennydörgő hangot szórt le az utcára. A tolvaj rosszul öltözött, ráadásul igen kövér alak volt, ez utóbbi körülmény Mihályt csudálatos mód még külön is felbőszítette (ha sovány, vallotta meg később, persze, ugyanígy leszedte volna róla a cipőt). Mihály azonnal felismerte lábbelijét, mint régi testi-lelki jóbarátját. Egyetlen ugrással a kövérre vetette magát, az máris lent volt a földön. Mihály orron vágta, aztán a hasára ült, kezdte lefűzni róla a cipőt. Az egyik cipőfűző szakadt volt már, csomós, ez bosszantotta a susztert, káromkodott egyet halkan maga elé. Azonnal körülvette őket a kíváncsiak gyűrűje, juhézva nézték, hogyan zajlanak az események, s valaki vállon is ragadta Mihályt, aki kénytelen volt magyarázatot adni. Nevetve mesélte a népeknek a balesetet, zavartalanul fűzte ki a cipőjét, s rántotta le a tolvaj lábáról. Mégiscsak van igazság! - kiáltotta végül, elégedett arccal körülnézett, és várta a hatást. Tapsoltak neki, s olyan üdvrivalgás támadt, hogy a posztoló rendőr is felfigyelt; a két döbbent arcú érintettet már vitte is magával. Bámészkodók nagyobb csoportja kísérte őket, a tülekedésben egy férfi pénztárcáját kilopták, ám erről Mihály szerencsére nem értesült. A rendőrőrszobán a felügyelő elismerően veregette a vállát. - Maga nagy szívességet tett a rendőrségnek - mondta ironikusan. Mihály tiszta örömét közben némileg zavarta, ha arra gondolt, hogy azért így is megkárosult. Nem kapta meg a munkát a kertésznél; az egyik fűző elszakadt; felesége félholt már a dühtől stb. De ahogy később eszébe jutott, hogy a rablónak most mezítláb kell ülnie a börtönben, az sem tetszett neki; köpött egyet, s együgyüen tiszta boldogságérzetére felleg borult.