Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- Azt hiszem megmozdult... jaj Istenem! ... Agyonveri! - Szent Isten! ... Ne lármázzam fel a házat? ... Szólj már ... ne gondolkodj! ... Agyonveri azt az asszonyt! - Nem ártana neki, a beste lelkének ... ringyó az ... nem úriasszony ... egy ilyen jött-ment, taknyos senkivel csalja azt a jó, finom urat... a büdös rongy! Kis vékony sikoltás hangzott. A lányok megrettenve hátrafordultak. A kisfiú őrjöngve ugrott Örzsinek. Szája nyitottra leífent, szeme kitágult. A magasba ugrott, a lány orrát érte éles körme. Teljes erejével lábába rúgott, majd tehetetlen dühében átfogta combját és beleharapott. - Hazudik! ... Hazudik! .. Hazudik! ... Maga utálatos ... mit mondott? - sírt fel egyszerre. A lány ellökte magától, hátratántorodott. De megint nekiugrott, fejjel előre s fogaival kereste a lány testét. Ez megint leszakította magáról, a levegőbe emelte, erősen megrázta, visszaállította a földre. Most az ajtónak fordult s lerántotta a kilincset. - Nem szabadna beereszteni... a szegényt... fogd vissza! - szólalt meg sajnálkozva a szobalány. Felrántotta az ajtót, kabátja hátsó vége Örzsi kezében maradt. De egy vad rántással kitépte belőle. Az ebédlőben, szemben az ajtóval, egy magas, félig már megvakult tükör lógott a falon, előtte kopott piros dívány. A leeresztett redőnyökön keresztül csak kevés fény szűrődött be a szobába, a falióra hangosan vert. Dohos, füstös volt a levegő. A vak tükörből viaszksárga, eltorzult arc meredt a kisfiúra. Az apja arca. Az asztalon feküdt fél testével, karjai túlsó szélén lelógtak. Mozdulatlanul, mereven feküdt. A nyitott ajtón behallatszott a cselédek ijedt jaj ordítása. Apa megrázkódott, felemelkedett. A kisfiú sírásra torzult arccal követte mozdulatait. Kis agya értelmetlen zűrzavarban zakatolt. Apa egy hirtelen mozdulattal a dívány elé ugrott, rémes rekedt ordítás metszette keresztül a csendet. A dívány előtt a földön feküdt anya. Két kézzel megragadta vállánál fogva s félrerántotta. Az asszony egy pillantásig inogva állt, azután tompa zuhanással elterült a díványon. - Ne komédiázz, - ordított a férfi, szájából szétfreccsent a nyál. - Ide nézz ... te aljas ... itt a fiad ... a fiad ... az én fiam ... nézz a szemébe ... ha tudsz ... hallod? ... A fiad? ... Nézd meg ... nézd meg ... nem mered? Megsiketültél? ... Megvakultál? ... A fiadat, a fiadat nézd ... nézz a szemébe, mert agyonütlek ... nézd meg ... a fiadat nézd. A kisfiú mereven állt, tágranyitott szemekkel bámult az apára. Izzadtság ült ki homlokára, lába lassú rcmcgésbe kezdett. Szeme égett, kezét önkéntelenül szívére szorította.