Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

Hazamentem, az ablakon át ugrottam be a szobába. Senki sem vett észre, kihaltak voltak az utcák, a falu (egész) népe a korcsmában volt. A telep végéről idefénylettek a hivatalnoklakások villanyvilágította ablakai. Gondosan lemostam a vért arcomról, ruhát váltottam. Kis kézikoíTeremet bezártam s az állomásra vittem. Felkeltettem a váróteremben alvó váltóőrt. - Mennyit késik a gyors? - kérdeztem tőle hangosan, tagolva a szavakat. - Úgy, tehát még két órát kell várnom ... nem téved, ugye? ... Még két órát? - Ledülök kinn a íiiben ... tehát két óra múlva felkelt! ... Itt a kofferem, magára bízom ... kérem, ne felejtsen el felkelteni. Megértett, ugye? Tíz percig vártam kinn. Még egyszer végigtapogattam zsebemet, a három skatulya gyufa benne volt, nadrágzsebeim teletömve papirossal. A váltóőr már újból aludt, hangosan hortyogva. Újabb tíz perc múlva elértem a falu déli szélét: Vargáék háza mellett két magas szénakazal állott. A fazsindelyes tető Fölöttük nyúlt el. A kazal aljába könyökig érő lyukat vájtam. Majd az utca másik felére lopódzkodtam. De a kőház fala kopár volt, lekaszált rét terült el mellette. Tehát visszafordultam. A (lukba) lyukba óvatosan belccsúsztattam az égő papírcsóvát. Még néhány száraz ágat raktam beléje. Mire a jegyző háza elé értem, a falu túlsó végén már halványan vörösödött az ég alja. Az állomásépület kertjében lefeküdtem a AJ be. Hatalmas veres láng csapott az égnek, de rögtön utána a vihar lefektette a szomszéd tetőkre. Fekete füst gomolygott a levegőben, szagát már idehozta a szél. Hangokat is véltem hallani, de lehet, hogy csalódtam, mert hiszen (igen) messze feküdt a falu. A Fő-utca hosszában végighúzódott a veres lángsáv. A váltóőr hozzám szaladt, megrázta vállamat, azután elrohant a falu irányában. Véres pocsolyából mosolygott az ég. A vihar zúgott. Most megkondult a harang. - Még négy nap ... Kriska ... még négy nap! ...