Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

domb emelkedett, arra kapaszkodtam, (s egy) sürü cserjés mögé feküdtem le. A bokrok közül épp Kriskáék udvarába láthattam, alattam húzódott végig a házsor. A domb lankája vetetlen terület volt, arra tehát nem igen jártak, viszont párhuzamosan vezetvén el a Fő-utcával, Kriskát a falu végéig kísérhettem észrevétlenül, a házsortól s részben a (bokortól) bokroktól védetten. Elhatároztam ugyanis, hogy a még hátralevő öt napon nem fogom Kriskát egy pillanatra sem szem elől téveszteni. Nem akartam, hogy tudjon erről a szándékomról, nem akartam azért, mert ... mert attól féltem, hogy önérzetét sértem vele. Reggel megvárom ébredését, este lefekvését, hisz tiszta gyönyör részemre minden pillanat, mikor láthatom. Szégyelltem ugyan magam kissé, de azért elhatározásomat meg nem másítottam. Hiszen tulajdonképpen nem is volt miért szégyenkeznem, hiszen nem kémlelni akartam Kriskát, csak vigyáztam rá s ezt nyilvánosan nem tehettem volna meg. Elvégre nem ülhettem egész nap a pénztárosék konyhájában. S megfogadtam, hogy történjék bármi is, ... de hiszen mi történhetett volna? ... Kedden mindketten elutazunk s még a héten oltár elé vezetem. - Édesanyámtól ugyan még választ sem kaptam, pedig már második hete lesz, hogy első levelemet megírtam. S azóta is küldtem még vagy hármat és sürgönyöztem is ... De nem baj ! Elhatároztam, hogy bármi történjék is, elveszem. Mert, ugyebár, mi történhetik? - Felteszem a legrosszabbat: kacérkodik kissé egy-egy legénnyel. De hát ok ez arra, hogy végképp elváljak tőle? S bár a paraszti kacérkodás kissé vaskosabb, de hát arról ő nem tehet s ily rövid időn belül nem nevelhetem más életre. Hiszen, hogy ha már a feleségem lesz! ... Istenem, ha azt a boldogságot megérem. Érdekes, hogy Kriska meg se lepődött, mikor egyszer csak előálltam avval, hogy feleségül veszem. - Mikor? - kérdezte csak és nyugodtan vette tudomásul, hogy két hét múlva, de ha lehet, még előbb. S hogy apjának szólt-e, nem szólt-e, azt se tudom. Nem igen esett szó köztünk erről az emberről. Épp idejében érkeztem. Alig feküdtem öt percig a bokrok mögött, mikor lent kinyílt az ajtó s Kriska az udvarba lépett. Nagyot nyújtózkodott s szemeit dörzsölve egy ideig felbámult az égre. Összerezzentem, bár tudtam, hogy nem láthat meg. A disznóólhoz lépett s megkocogtatta a falat. Hangos visítozás, röfögés felelt, a deszkaól meg-megrecsegett. Kriska felkacagott, szétvetette a lábát s hirtelen felrántotta az ajtót. A következő pillanatban egy kövér, a hirtelen világosságtól káprázó szemű sertés szaladt a lába közé, majd a rajta lovagló test váratlan súlyától megrémülve,