Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- Szűcs - szóltam rá -, fogja ezeket a csomagokat. Bután bámult rám. Azután lódított egyet a vállán és elfordult, a másik kettő kárörvendő vigyorgással szemlélt bennünket. Megfogtam a gallérjánál. - Szűcs ... fogja ezeket a csomagokat! Megindultunk hazafelé. Legeiül ment Kriska, utána a két legény, Szűcs a csomagokkal és leghátul én, revolverrel a kezemben. A jegyző háza elé érve, Szűcs dühös káromkodással földhözvágta a csomagokat és eliramodott. - Legyen szíves - szóltam a másik legényre - hozza be ezeket a csomagokat. Lerakodott a szobában, kezébe nyomtam neki öt forintot s elküldtem. Kriska és a másik legény az ablak előtt várt rá. Bereteszeltem az ajtót, a zsalugátereket becsuktam és lefeküdtem aludni. Reggel felbontottam a csomagokat s a díványon kiteregettem a Kriska számára vett (ruhát) ruhákat. Városi ruhákat vettem. Sötétkék szoknyát, blúzt, félcipőt. Régóta fontolgattam már magamban e tervet, de valami megmagyarázhatatlan szégyenérzet mindig visszatartott attól, hogy megvalósítsam. Már egy ízben úgy volt, hogy elutazom Marosvásárhelyre, már ott (is) voltam az állomáson, de mire befutott a vonat, hirtelen elfordultam s elmentem. - Ha ezeket a ruhákat felveszi, akkor feleségül kell vennem - ez a rögeszme fúródott agyamba, álmatlan éjjeleimen vihogva bukfencezett a sötétben. De más oka is volt a gyötrő habozásomnak ... sőt! Talán ez volt az egyedüli ... tán be se vallott, tisztán se tudott ok. Kétségbeesés fojtogatott, ha rágondoltam. - Milyen lesz Kriska ... városi ruhában? Nem vártam, nem adtam magamnak feleletet, de ha maga-megfeledkezett, vad képzeletem legyőzve ájult öntudatomat, elém vetette Kriska kiöltözött képét - egy szakácsné torz képét - ... arcracsapott kézzel, nyilalló aggyal, vergődve hessegettem el magamról a rémet. - Nem, nem ... nem szabad erre gondolnom! ... Istenem, adj erőt! ... Miért e sok kín? Visszacsomagoltam a ruhákat, begyömöszöltem a szekrénybe, a szekrényt bezártam. - Még ma este meg kell történnie ... hadd legyen (egyszer) egyszerre vége mindennek ... nem bírom ezt a marcangoló bizonytalanságot még tovább ... tán jobb is úgy ... mindennek vége lesz ... ma kell eljönnie s ha nem jön, hát hajánál fogva rántom ide. De hiszen el fog jönni... szívesen eljön, ha megmondom neki, hogy ... hogy ajándékot hoztam.