Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

- A tisztelt családjáról van szó? - kérdezte a fosztogató. - Kuss, itt csak rólam van szó - dörmögte az ember. - Itt csak én menekültem meg. Ennek a borjúnak elmosta az eszét az eső. Igyál! - Kedves egészségére! Egy szélroham feldöntötte az üveget, a lámpás csörömpölve himbált a mennyezeten. Az utcáról felhangzott a házfalak közt folydogáló árvíz lassú csobogása. Aztán súlyos loccsanás hallatszott, mintha egy nagy test igen magasról belezuhant volna a vízbe. Az ember felállt a székről, feltépte az ingét s öklével döngve rácsapott meztelen mellére. Másik kezében magasan tartotta a teli poharat. - Igyál! (eredj) ordított a fiúra. - Igyál! Köszönd meg, hogy megmenekültél. Mondd, hogy: köszönöm! A fiú nem mozdult. - Mondd, hogy: „Köszönöm" - ismételte (meg) az ember s fenyegetőzve felemelte (a) kezét. - Kinek köszönje meg, galambocskám? - kérdezte a fosztogató. Az ember lassan feléje fordította fehér arcát. - Aló mars, maga is álljon fel! - mondta halkan. - Vegye a kezébe a poharat. Mondja, hogy: „köszönöm". A fosztogató ülve maradt. - Sz ... t - mondta. - Nem áll fel azonnal? - Az ember feléje indult. A fosztogató felállt. - Kinek köszönjem meg apuskám, mondja már meg! - Kinek? - ordította az ember s a mellére csapott. - Hát kinek köszönné meg, ha nem az úristennek, annak a jóságos úristennek ott a magas mennyekben, akinek nem volt jobb dolga, mint hogy épp a mi rühes pofánkat húzza ki a pokolból. Hát megérdemli, maga rablógyilkos? Hát megérdemlem én? Mondja, hogy „Köszönöm", vagy úgy belerúgok az arcába ... - Köszönöm - mondta a fosztogató s halkan hozzátette: sz ... t! - Hát te? - mondta az ember a fiú felé fordulva. - Köszönöm - ismételte ez halkan. - Köszönöm neked úristen, hogy megmentettél. Megismételni! - Köszönöm, neked úristen, hogy megmentettél - ismételte a fosztogató s halkan hozzátelte: - aki sz ... ból lettem s azzá válok. Ámen. - Most inni! Ittak. A vihar beverte az esőt a helyiségbe. Egy üres üveg leesett az asztalról, csörömpölve végiggurult a padlón. A villám vakító fénye egy pillanatra élesen megvilágította az asztal körül álló alakokat, utána mély dörrenés hallatszott, az asztal megremegett, a poharak összezördültek. - Most imádkozzál - mondta az ember. - Mondd el, amit az iskolában tanultál.