Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Elbeszélések

füst és a korom, mintha éjfél tombolna csillagtalanul. A szemét se bírta nyitvatartani, égetett a felforrt levegő. Állt mozdulatlanul, a túlsó tetőn, halkulva, egyre távolodott a kiáltozás, majd teljesen elhallgatott s a füst és csend végleg bezárult körülötte. - Ha leesem a szakadékba, mi lesz a fiammal? - tombolt benne extatikusan és dadogva az őrület. Nekiindult, visszaugrott, újra előre, újra hátra, halálos polkát táncolva a csikorgó sivatagon. Levegő csak ritkán, egyre ritkábban jutott már tüdejébe, hörgött, szeme kidülledt s ugrált fel-alá, hadonászó karokkal. A tető bádogrészei pattanva, mint az ágyúgolyók, röpködtek körülötte, iszonyatos sistergés szólt szakadatlanul háta mögött. Hanyatt feküdt a falon, nehogy megsértsék a röpködő téglák. - El fogok ájulni, de nem fogok megfulladni ... el fogok ájulni, de nem fogok megfulladni - mormogta szakadatlanul s utolsó pillanatban eszébe jutott a Zögernitz vérszínű fagylaltja. Még mintha hallaná messziről a hívogató kiáltozást, ... de azon a szakadékon nem lehet átjutni, csak a családja élete árán s neki vigyáznia kell a családja életére. Letépte gallérját, kabátját, letépte mellényét s élete utolsó foszlányait: meztelenül, roncs formájában egy angolkóros láz himbálódzott már csak előtte. Haja sisteregve tüzet fogott... a szolga ugyan megmenekült, de annyi baj legyen! Őt még biztosabban megmentik, a cvikkerét hosszú ívben eldobta az arcáról, két tenyerét ráfektette szemére. Hörgött, fulladozott ... az ebédlőben a piros ripszkanapéra fogják fektetni, hidegvizes borogatással a homlokán ... és a háziorvos ...