Déry Tibor: Kék üvegfigurák. Elbeszélések 1920–1929. Versek 1916–1937 (Déry Archívum 2. Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Elbeszélések
... jaj! ... Mi lesz velem! Mi lesz velem! .. Hát miért ... miért ... miért akarod, hogy házasságunknak magva szakadjon, istentelen vagy ... kárhozatba hozol. Tamás: Látom már, vénasszonyok pletykája zavarja fejedet. Az asszony: Úristen! Hát miért? ... Miért? ... Egyik azt mondja: csúnya testi hibám van, oh! Rólam mondani, ilyesmit! ... Tán rímesnek hisznek ... másik azt mondja: pénzsóvár vagyok, fukar, vagy tán szépségemet féltem s szidnak, mint a bokrot. A sógornőm terjeszti, hogy a vajúdástól félek, a szülési fájdalmaktól, híre jár a városban, hogy istentelen vagyok, s kinevetnek ... s futnak előlem ... néném már társaságomat is kerüli ... az orrukat fintorgatják ... hát miért mindez? ... Istenem, miért? Tamás: Ne zaklass asszony ... én nem kívánom ... nem akarom ... elég legyen már. Az asszony: Tümöm kell-e ezt? ... Hát nem bírom így tovább! Istenem! S ha még becsületes okát tudnám ... hisz el tudnók tartani, van földünk, házunk, szép jószágunk ... a ládában halomra gyűlik a pénz, verjen meg az Isten. Vagy tán méltatlannak tartasz? Mi? Hát nézz meg ember, hisz nincs a városban még ilyen szép asszony ... nagy kék szememet nézd, hajam aranyszőke s földig ér ... nyakamat nézd ... gömbölyű vállamat, karcsú derekamat ... ide nézz ... combjaim mily arányosak ... bokáimat ... apró lábaimat s nemes vékony kezeimet, csuklómat... nincs egy hibája testemnek ... vagy szörnyszülöttől félsz-c ... bő medencém van ... s szeretlek téged ... nagyon szeretlek, emberem! Tamás: Engedj el asszony ... maradj nyugton. Az asszony: Hát ... hát nem kellek ... no hiszen nem baj ... nem baj, ... de hiszen tévedsz, ha azt hiszed, hogy csak reám jár a rúd. Tán más kell neked ... más asszony ... beszélnek mindenfélét. Tamás: Elég legyen ... elég! Az asszony: Igen ... igen ... jaj ... jaj ... megvert engem az Isten ... ha ezt sejtem ... ha ezt tudom ... hogy itt pusztulok fiatalon ... s mi lesz vén koromra ... magzattalanul hervadok el ... ki fog vigasztalni vén koromra ... mivel töltöm majd napjaimat? Tamás: Ne óbégass, nyugodalmat akarok. Az asszony: Óvtak eleget tőled ... intettek ... nem hallgattam ... mondták ... bolond vagy ... nem rendes ember ... nem emberi ... mindenfélét mondtak ... hogy istenkáromló vagy ... kerülöd az embereket s miért? Azt nem tudja senki ...én se, négy év óta hitestársad ... idegenből szakadtál ide, senki sem tudja honnét... se apád, se anyád, s mégis, mégis hozzád mentem, én legszebb lány a városban, gazdag ... de bizalmas szavadat még nem hallottam. Tamás: Nem kértelek senki fiától... magad határoztad így.
