Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

több jogom van, mint neki s hogy itt én vagyok az úr a háznál s én hangosan beszélhetek, ha nekem úgy tetszik s, hogy jól vigyázzon magára. Leültem Lia másik oldalára és sokat beszéltem. Ezáltal kényszerítettem, hogy felém (és így az idegennek hátat fordítson.) forduljon s így az idegennek háttal üljön. De furcsának találom, hogy valahányszor ez megszólalt, Lia idegesen gyorsan felé fordult. Alig várta be, hogy mondatomat befejezzem. Arra nem emlékszem, hogy miről beszélt. Csak a száját láttam, fekete szakálla (szája mozgása) fel és alá rezgett, erős, egészséges, fehér fogai nedvesen csillogtak. Igen nagyok a fogai. Mindkét könyökömmel az asztalnak (le kö) támaszkodtam. Nem fogom elfelejteni, hogy Lia idegesen rám szólt: - Vegye le kérem a karjait az asztalról! Természetesen úgy maradtam, ahogy voltam. Nemsokára elbúcsúztam és hazamentem. Lia nem kísért ki az előszobába. Ma délig nem láttam. Szép napfényes idő van. (Éjjel künn voltam a gátaknál, üditő, kissé viharos VOftr) Tán el is felejtkezem a tegnap történtekről, de... Ma még jobban félek, mint tegnap. A Nyúl utcán keresztül kimentem a Fő térre reggel, s ahogy a kávéházba benézek, (elsőt) az első, akit meglátok, a sárga idegen. Tegnap érkezett meg és ma már 4-5-en ülnek az asztalánál és szemlátomást feszülten figyelik élénk előadását. Kilenc óra lett, mire azon vettem magam(at) észre, hogy még mindig a kávéház előtt sétálok fel és alá. Nem mondhatnám, hogy Liára gondoltam, de még az idegennel se foglalkoztam. Fel és alá sétáltam, a kövezetet néztem és egész igyekezetemmel azon voltam, hogy minden második kőkockára lépjek csak, és cipőm pontosan a kőkocka végéig érjen. Miután azonban a kockák nem egyenlő hosszúak (voltak), hol igen rövideket kellett lépnem, hol meg ugranom kellett, hogy a második kocka végét elérjem. Lehetséges ennélfogva, hogy járásom kissé esetlen és feltűnő volt. Kilenc órakor az idegen kijött a kávéházból s miután köszöntünk egymásnak, gyors léptekkel a szállodába ment. A portástól megtudtam a nevét. Dr. Kovács Leó, orvos. Az öreg felháborodottan mesélte, hogy mindjárt (az) első éjjel pezsgőt hozatott a szobájába s állítólag két-három nő volt nála, akikkel reggelig mulatott, de