Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Egy szép asszonytól kaptam emlékül Velencében, akkor is olyan meleg volt és... Istenem, folyton magamról beszélek, mindig elfelejtem, hogy ez nem érdekes, egyáltalában nem érdekes. De, Uraim, miért nem szólnak egy szót sem, - és lassan, nagyon lassan végignézett mindegyiken -. Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha valahogy zavarnám Önöket, igazán nem. Elhallgatott. (Hirtelen felélénkült az arca.) A székek ide-oda mozgolódtak, más hang nem hallatszott. Hirtelen felélénkült az arca. - Képzelje csak el, - fordult a leányhoz és melegen, meggyőzően magyarázott, kezeivel hadonászva. - Nem olyan ez, mintha sok bárány ülne együtt és hirtelen közébük toppan egy farkas. Ha-ha-ha, milyen nevetséges ez a hasonlat, egészen nevetséges. Már hogy lehetnék én itt a farkas, ennyi szép és okos úr között. Megbocsátanak uraim, egész éjjel dolgoztam, nem aludtam, azért beszélek olyan furcsákat. Istenem, Istenem, most feldöntöttem ezt a csészét. Milyen ügyetlen vagyok, hihetetlen, milyen ügyetlen. Tényleg, nem vagyok társaságba való. Igazán nem tudom, hogy nem volna-e a legjobb, ha most elmennék. - Nem. Endrei, maga itt marad - mondta a lány és a karjára tette kezét. Mindenki láthatta, hogy végigsimogatta és a fiú kezén maradt a keze. - Oh, megengedi! Igazán megengedi, Lia? - mondta s a szeme könnyes volt a boldogságtól. - Hisz akkor a többieknek nincs is már beleszólásuk, ugye, ők nem küldhetnek el, ha maga azt akarja, hogy itt maradjak -, és ijedten nézett körül. - Hoztam valamit, gondoltam, avval tán fogom tudni Önöket kissé szórakoztatni. (Kinn) Künn van az előszobában, mindjárt behozom. Csak nagyon kérem, ne vegyék tolakodásnak, igazán nem akarok feltűnni vagy első helyen szerepelni, csak úgy időtöltésnek gondoltam. Különben sem tudok jól, nem tanultam meg alaposan, kissé gyengén is fog menni. Kérem, tessék egész bátran nevetni, ha valami hibát találok csinálni, nem sértődöm meg, igazán nem. Az újságpapiros csomagból (fényes) nagy szárnykürt került elő. A sarokba, az ablak mellé ült. Rálehelt a sárgarézre. Kabátja ujjával gondosan megtörölte. Hirtelen megijedt: - Talán nem szereti (ezt a hangszert) a trombitálást... Margit, vagy az urak nem szeretik. Akkor nem is kezdek bele. Ránézett a (cvikkeres) szemüveges úrra. De ez bíztatólag intett a fejével. Meleg szivarfüsttel volt teli a szoba, a nagyanya ezüstös haja tisztán idefénylett a másik sarokból. A szája mintha mosolygásra állna. Az utca már lecsendesedett, a szobában is teljes csend állt be, csak a szél zörrentette meg néha az ablakokat.