Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

Az utcákat szeretem. Olyan tiszta az egész város. Mintha (minden) reggelenkint a házakat és a kövezetet jól megmosdatnák, lesúrolnák. Csak úgy ragyognak. A kövezet piros. Templom nincs a városban, tudja Isten, miért? Nekem nem kell. De a városházán van egy nagy óra. Az minden órában vékony, rikoltó hangon, berregve, erősen csenget, úgy, hogy igen messze hallani. Villamos óra és a polgárok igen büszkék rá, ha idegen jön a városba, mindig megmutatják. Most jut eszembe, hogy egy kis kápolna mégis van a városban. De igen félreeső, eldugott helyen. Nem szeretem. Egyszer voltam ott, tele volt feketeruhás vénasszonyokkal. A városház előtt egy régi szökőkút áll. Egy kis Ámor, a hasát előreveti és vizel. Nagyon kedves. (Hogy is hívják azt a görög urat, aki szintén a piacra állt ki.) A medencét belül zöld moha lepte el. Olyan hűvös, jó volna belefeküdni. Most már több, mint egy órája, hogy a Fő utcán fel és alá sétálok s még nem találkoztam ismerőssel. Alig ismerek valakit, gyerekkoromban is ilyen egyedül voltam mindig. Az ujjaimon tudom felsorolni, hogy kit ismerek itt a városban: Annát, a fűszeres segédet és a kisasszonyt a Kovács üzletéből, a zsidó fűszeres kiszolgáló kisasszonyát, az újságárus nőt, a Jánost, a golyózó fiúk közül a (Pistát, Jánost,) Károlyt, a Tamásit, igen kellemetlen, kiabáló ember, - ámbár nekem is (vö) nagy (átható) fülbeható hangom van, - nem is tudom mi a foglalkozása, és a szomszédokat, de azokkal még nem beszéltem. És Liât. Egész biztosan el fog ma este jönni. (Most nem is vagyok olyan egyedül.) Megvizsgáltam azt a helyet, ahova az ablak esett és kiderült, hogy nem súrolják az utcákat, mert még találtam egy csomó szilánkot. Oktalanság volt ezeket zsebrevágni, az éjjel a zsebemen keresztül jól megszúrtam magam. Amikor felegyenesedtem és a zsebemből kihúztam a kezemet, (látom) láttam hogy egy ember áll mögöttem és figyel. Ez most biztosan azt hiszi, hogy valami értékeset találtam és el akarom lopni. Úgy csináltam, mintha nem venném észre, hogy meglátott. Óvatosan körülnéztem és azzal elkezdtem nagyon gyorsan menni, mint aki prédáját biztonságba akarja hozni. Követett. Zig-(zagosan) zugosan mentem, egyik mellékutcából ki, a másikba be. Nem néztem hátra. Folyton jött utánam, majd megszakadtam a nevetéstől. Végre egy egész néptelen helyre értünk. Meglassítottam a lépteimet. Hirtelen megfordultam, épp szembe kerültem vele. Mindketten megálltunk, ő majd hogy belém nem bukott. - Tetszik valami? - kérdeztem a (szótagokat) szavakat tagolva és erősen a szemébe nézve, zsebre dugtam a kezemet.