Déry Tibor: Lia. Korai elbeszélések 1915–1920 (Déry Archívum 1. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 1996)

Lia

- Befelé indult a városba. (Két) Női láb nyoma, kicsi és a sarok erősen lenyomódva vezetett el előtte nyílegyenesen. - Nem lehet más, nem járt erre senki. Milyen nagy a lépése! Követte vigyázva, szimatolva és egyszerre a lábnyomok összezavarodtak. »Soká állhatott itt hátrafordulva.« És azután továbbment. Eltért a városba vezető útról. Merőlegesen, jobbra. El a várostól. Amerre nem járnak. - Itt feküdt. - A homok (össze vissza) fel volt túrva. S egy (kis) fehér zsebkendő feküdt a közelben, össze-vissza szaggatva és nedvesen. Felemelte. Letisztította a ráragadt (homokot) homoktól. S (a} fejét csóválva zsebredugta. (Azután) Aztán megint eldobta s ment... egyenesen a városba. Az utcákon délutáni csend és forróság, amit csak néha hűtöttek le (az utcák) a (házak) falak közt keresztüllökődő sós, vízszagú szélrohamok. A ház előtt a falhoz söpörve feküdtek még az üvegcserepek. (Fölnézett) Felnézett. Az ablakban piros napernyő lógott. - Az ördög vinné már el ezt az utálatos (veres) sárga táblát: Kovács S. Fűszerkereskedése. Agyonidegesít s majd megvakulok tőle. Egyszer össze fogom törni. S dühösen (lement) elment a város másik végére a zsidó fűszereshez, ahol ugyan piszkos kezű segéd szolgálja ki az embert, de nincs (veres) sárga cégtábla. - Jónapot! - nyitott be és összerezzent, amikor az ajtó nagy dörrenéssel becsapódott. A bolt tele volt legyekkel. - Egy koronáért kérek sonkát és kenyeret hozzá. Különben negyvenért is elég lesz. - Nos mit néz úgy r(e)ám, igen, ez az ebédem. Amikor kívül volt, egyszerre elkezdett szaladni. Hallott még valamit, hogy a boltból utána kiabálták, hogy ott felejtette az ebédjét. - Ha elfújta a szél vagy valaki felvette! Istenem! Mind gyorsabban szaladt. Az üres utcákon kongtak a lépései. A város végén hirtelen kicsapódott egy ablak (és) s egy borzas fej nézett utána csodálkozva. Már messziről látta fehérleni. Alkonyodott, amikor hazafelé indult. Elkerülte azt az utcát és szúk mellékutcákon ment, nehogy találkozzon vele. - Már megmondtam Anna, - nyitott be a konyhába -, hogy ne vegyen nekem a maga rongyos pénzén semmit, érti? - és kilökött a lábával egy csomó süteményt. - Ha még egyszer megteszi, a (hajánál) kontyánál fogva akasztom fel, és addig (csavarom a saját tengelye körül) forgatom, (amíg) míg kötéllé (nem) csavarodik a haja. Szemtelen! És dühösen bevágta az ajtót.