E. Csorba Csilla: Máté Olga fotóművész. „Nagy asszonyi dokumentum” (Budapest, 2006)

Portréábrázolások

testartás és arckifejezés, egy bizonyos, a plasztikus hatást emelő életlenség Vannak már, akik a magánlakásokban fényképeznek [...] egyszerű falak előtt, ahol a világítás majd hatásos, majd laposra szabályozható, és nemegyszer két oldalról is rendelkezésre áll [...]. Figyeljük csak meg, hogy a művészek képeik hátterét sohasem tartják egészen simán, hanem az is él, fény- és színfoltok tarkítják" - e szavakkal írja le az „új köntöst magára öltött" modern arckép-fotografálást Rudolf Dührkoop.16 A természetes beállítás, az ábrázolt karakterének ellesése, a finom tónusok felsejlését segítő világítás megválasztása, adott esetben szabadban való fényképezés volt Dührkoop tanításának titka. Máté Olgára a hamburgi mester mellett feltétlenül hatással volt Hermann Koséi természetes, lakásszerű hangulatot árasztó környezete, Hugo Erfurthnak az arcra, fejre, kézre redukált személyiséganalízise, Emile Otto Hoppénak a modell figyelmét a fotózás tényéről elterelő s őt a maga természetes pillanatában elkapó gyakorlata, Frank Eugene nőket lágyrajzú objektívvei, mozgalmas festményszerű háttér előtt megörökítő finom, lélekkel átitatott gesztusa. Figyelemmel kísérte a nemzetközi fotószaklapokban megjelenő választékot, közülük feltehetően Gertrude Käsebier, Clarence H. White világa állt közel hozzá. Portréi megalkotásához nemcsak a sokak által ajánlott klasszikus festészet remekeinek kompozícióit veszi figyelembe, bár ilyen képével is találkozhatunk,17 hanem a szinte kortársainak tekinthető Eugéne Carriére, Fernand Khnopff, James McNeill, Whistler műveit. Hatnak rá a divatba jött vertikális kompozíciójú japán metszetek, valamint a szecessziós festészet, grafika finom mozdulatú nőalakjai. Megmaradt életművét áttekintve, amelyben sok a kiváló portré ma még nem identifikálható személyekről is, önkéntelenül felmerül a kérdés, hogy e pár száz kép hány százaléka a több évtized alatt született ezreknek? Hogy vajon véletlen-e, hogy a meglévőkön végigtekintve erőteljesebbnek érezzük a férfiakról készülteket? Vajon igaza lehet Almási Miklósnak, amikor azzal érvel, hogy a fényképezés mint egyéniségteremtő aktus a fotográfusnők és a férfi alanyok között valamilyen ki nem mondott látens erotikus viszonyra vezethető vissza, ahol a férfi könnyebben elengedi magát, önmagát adja a számára „még nem művészként" jelen levő képkészítő előtt?18