Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)

II. Férfikor - Modern Állattan - A költő

A tovább is élő költők utcákon, tereken fordulnak elő, ahogy kezüket felemelve mozdulatlanul állnak, évtizedekig és évszázadokig. Ebben a tulajdonságukban a hindu fakírokra emlékeztetnek.

Ha már a költő igazán éhendöglött, akkor jön a rendszerváltozás, s az új rendszer kijelenti, hogy senki más, csak ő valósítja majd meg a költő elveit. Ekkor vonul be a költő a tankönyvekbe s az utcai falvédőkre. A többi élő költőt azután ez a rendszer is éhenhalasztja, mondván, hogy tehetségtelen, államellenes marhák. Ez évmilliók óta periodikusan ismétlődik.

Némelykor a költő megmakacsolja magát és azt mondja: ló__t fogok éhendögleni. S többet nem ír. Ilyenkor a rendszer Kossuth-, Lenin-, Sztálin-díjjal jutalmazza.

A költőt hülye emberek idézik, szavait fegyverül használják fel a népbutításban és népelnyomásban. Könyveit, melyek közkincsek, egy fajnak, egy népnek, egy osztálynak a leple alatt kisajátítják, s egy szűk hatalmi csoport céljainak álcázására használják fel. Ilyenkor döglik meg szellemileg is a költő, s elhatározza, hogy inkább átalakul lótetűvé, hogy legalább valami hasznosat tegyen életében.

(A Markó utcai fesztiválon Sild-díjjal kitüntetett írás)

Mit is akartam mondani félrevert földként kongani elmondani kimondani magamat széjjel-mondani

mindent magammá mondani minden magamat mondani mindenki magam mondani mindenkivé kimondani

(Igék és igák)

67