Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
I. Ifjúság - Hópihe-élet
Hópihe-élet Egy hópihe az ablakon, kíváncsi lányként vallatom, honnan röppent és merre megy, s mint lassú álmú, szenderegi Jött jégpáfrányos reggelen, tán, hogy találkozzon velem, hogy megcsókolja ablakom, kinevessen, hogy vallatom; lepkeként rebbenjen tovább, csodáljam ezüst hímporát, s elolvadjon a semmibe, nyomtalanul a hópihe«?Az élet is egy hóesés, elolvadhat, ki napba néz, s az ember a könnyű hópihe, aki áthull a semmibe, sárosán, lomhán, hanyagul, jel nélkül, s tán nyomtalanul. Lehet az, hogy fehér maradsz, nem bántnak napfénydarazsak, de jő egy láb és rádtapos, piszok-mocsárba, sárba mos, s aláhullsz a nagy semmibe, akárcsak ez a hópihe«?-! De te költő vagy és a költő a lélek agitátora, gondod legyen rabul ne ejtsen hópihe-élet mámora. Bár százszorosán könnyebb volna cél nélkül, léhán, könnyen élni, ezerszer szebb konok-dacokba eszmék tüzén tisztává égni. S óh, lángolj, lángostorú élet, lángkarjaid karoljanak, hogy ami bennem szennyes, féreg, leperegjen a múlt salak. Hogy ne lehessek hazug ember, nádszál jellem soha, soha, örökidőre rabul ejtsen az igazmondás mámora. Hogy verseim égő tüzében ne csaljak, rútul, hazugul, szavaimban az igaz égjen, s lobogjon olthatatlanul. Szerény dalosa hadd lehessek, milliók között egy parány, hogy hirdessem az embereknek a küzdve élés igazát... Sárkeresztúr, 1956. február 26.
