Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)
III. Az utolsó évek - „Nem születik - írják”
- Házasságunk elején nagyon sokszor főztem vasárnapi ebédet abból, hogy István bement a Valóság vagy A természet világa című lapok szerkesztőségébe, és ott pénzért sakkozott. Csak előbb mindig a lelkére kötöttem, és a partnereit is megkértem telefonon, hogy ne merészeljék schnellbe, vagyis gyorsasági partiba vinni. Tudniillik István nagyon okos volt, de komótos, megfontolt észjárású. Márpedig a gyorsasági sakk lényege éppen az, hogy borzasztó fürgén kell kapcsolni.- Azért is szép ez, mert Petőfi Sándor pedig pénzes alapon biliárdozott, abból tartotta fenn magát a pesti albérleteiben. Vagyis a pénzért vívott sakkcsatákkal István egy rendkívül nemes irodalmi hagyományt ápolt. Hanem visszatérve a munkásságához: mondandóját tehát főként versben fejezte ki. Szépprózát egyáltalán nem is írté- Van egy-két novellája, de ez az egész életművet tekintve nem fontos. Útirajzokat is írt, a szibériai utazásáról, ám azt egy baráti részről meggondolatlanul odavetett, rosszmájú félmondat miatt végleg abbahagyta.- Szeretett olvasnié- Rengeteget olvasott, rengeteget. A regényeket kevésbé kedvelte, a memoárokat viszont annál inkább. Egyik legkedvesebb magyar írója Krúdy Gyula volt. Ám az olvasást nem tekintette kötelező feladatnak. Egyetlen szépirodalmi munkát végzett rabszolgaként: a műfordítást. Élete utolsó három-négy évében naponta olvasta a Bibliát. Találomra felütötte, és ahol kinyílt, azt a szakaszt olvasgatta.- Könyvkritikákat sem írté- Nem jellemző, bár előfordult. Egyszer a régi Magyar Hírlap szerkesztői addig rágták a fülét, hogy végül leadott néhány recenziót. A sok olvasmányélményét inkább elraktározta magában. Nem volt rászorulva, hogy kritikákat írjon, egyébként is nagyon kínlódott az efféle szövegek elkészítésével. A különféle fülszövegek és ajánlások megírása is szenvedés volt számára, mindig a határidőn túl adta le, amikor a kiadók már kétségbeesetten követelőztek. Úgy érezte, hogy az ilyen foglalatosság elrabolja az idejét a versírástól, a valódi feladatától.- Ezt magam is alátámaszthatom: Gondolj néha Zalalövőre című, 2005-ben megjelent verseskönyvem hátsó borítójára István írt ajánlást. Heteken keresztül jártam a nyakára, mert sehogyan sem készült el a tízmondatnyi szöveggel. Végül az utolsó utáni pillanatban adta át a kiadónak... Hanem István éveken keresztül tagja volt egy csepeli üzemi lap, a Magyar Papír szerkesztőségének. Újságíróként milyen viszonyban állt a határidőveié- Ólomba is tudott diktálni, a Szikra Lapnyomda szedőjének, mert a hetvenes években ott nyomták a Magyar Papírt. István szépírói tehetsége messze felülmúlta egy üzemi lap elvárásait. Kirázta az ujjából a hetente kötelezően leadandó cikkmennyiséget. Sokszor panaszolta, hogy a napi szintű újságírói „meló” hátráltatja a saját versek írásában. Szándékosan mondom így, hogy „írását”, és nem „születését”. István nagyon nem szerette azt a szókapcsolatot, hogy „született egy vers”. Azt tartotta, hogy a vers nem születik - a verset írják. 2007• február 10. 129
