Zsille Gábor - Szondi György (szerk.): Bella István - Hang-kép-írás 3. (Budapest, 2008)

III. Az utolsó évek - „Mindig is tudtam, hogy költő vagyok”

Régi dal - új nóta

Ad notam: Arany János

Kádár János, megélünk mi Rend nélkül,

Kívánjuk a szabadságot Kend nélkül.- 1956 decemberében nem először láttál orosz katonákat menetelni az utcán. 1940 augusztusában születvén átélhetted a második világháború végóráit...- Nagyon sok emlékem van azokról az évekről. Ahogy „idősödtem” - kétévesből hároméves lettem, majd négy-, egyre több pillanat égett belém. Az egyik ilyen hároméves koromban rögzült, méghozzá húsvétkor: kis nyalánkságok után kutatok a kertünkben. Azért bizonyos, hogy ez húsvétkor történt, mert a húsvéti nyuszi a sárkeresztúri házunk virágoskertjének közepén húzódó lugasba és a kisebb bokrokba rejtette el az ajándékait. És azért gondolom, hogy ez 1943-ban esett, mert 1944 tavaszán már meg kellett ásnunk a kertünkben a légvédelmi bunkert. Ez egyébként nevetségesen fölösleges feladat volt, mert ugyan miféle bunkert lehet ásni egy falusi portánk Egy náddal és pallókkal kibélelt gödröt, amelybe légiriadó esetén lecsúszhattunk. Nyilvánvaló, hogy ez még egy tüzérségi lövedéktől vagy egy komolyabb aknától sem védett volna meg, nemhogy egy bombától.- Ki rendelte el a bunkerek ásását 4- A magyar kormány. Minden falusi családnak meg kellett ásnia vagy ásatnia a maga bunkerét. Hű és engedelmes állampolgárokként szüleim mindjárt a rendelet kibocsátásakor nekiláttak a munkának. Apám akkor otthon volt, még nem hívták be.- Kérlek, beszélj édesapád sorsáról! Tudom, hogy ez fájdalmas téma - ám a költészetedben is fontos motívum...- Hatvanöt éves koromra ez a fájdalom már elcsitult. Nem tudom pontosan meghatározni, minek köszönhető az én végtelen szeretetem apám iránt - inkább csak gyanítom, hogy az ő szüntelen hiányának. Négyévesen láttam utoljára, számos emlékképet őrzök róla, amelyek túlnyomórészt boldogságosak. Római katolikus kántortanító volt a szülőfalumban, Sárkeresztúron, gyönyörű hangon énekelt. Az egyik eleven emlékképem az, hogy éppen a templomban orgonái, és én oldalról, az orgona dobogója mellől nézem őt. Egy másik emlékképemen kettesben megyünk egy virágos réten a határban álló malom felé, és a lépteink zajára valamelyik bokorból felriad egy fürjcsalád, a fiókák szanaszét rohannak... S ha már az orosz katonákkal kezdtük: 1944 nyaráról megmaradt bennem a jelenet, amikor az úgynevezett kisszobában szüleim rádiót hallgattak - nyilván hadijelentéseket ismertettek -, és apám azt mondta anyámnak: „Csak az oroszok be ne jöjjenek.” Azokban a hetekben már anyai nagyanyám is nálunk lakott, ugyanis a székesfehérvári otthonukat lebombázták. Később, amikor Szálasi idején be kellett szolgáltatni a rádiókészü116