Kerényi Ferenc - Kováts Imre (szerk.): „Tanuljátok meg, mi a költő…” (Gyula, 2001)
Bevezető
mára lecsillapodott: Kiskőrös szülővárosként, Kiskunfélegyháza mint Petőfi szellemi szülőhelye ápolja méltóképpen a poéta emlékét. (A szűkebi) haza, a szülőföld és a család kérdését az I. terem képei és tárgyai mellett az 1. számú videoprogram részletezi.) iá/oo/dí/m etjfy-Áxwcwi... Petrovics Sándor öt és fél éves volt, amikor Kecskeméten megkezdte sokállomású iskolázását. (Iskoláit Jaschik Almos pompás rajzain szemlélhetjük.) A családja nélkül felnövő gyermek önálló, sorsát kézbentartó, helyét újra és újra kiharcolni kényszerülő személyiséggé vált Kecskemét, Sárszent- lőrinc, Pest, Aszód, Sebnec, végül Pápa tanintézeteiben. Alapvető jellemvonásai már akkor kialakultak. Nem lett egy család, falu- közösség, egyházközösség mélyebb hagyományainak ismerője és hordozója, ám ezért kárpótolhatta őt az alkalmi, másodlagos közösségek (iskolai osztály, utóbb vándorszínész-társulat, katonai egység) sokfelől érkezett tagjainak sokszínű, változatos kultúrája, amit kiváló emlékezetében raktározott el, hogy műveiben jellemző helyszínként vagy figuraként ezeket bármikor felidézze. A színesedő összképhez mindegyik iskola hozzátett valamit. A legtöbbet azonban Pest, a reformkor gyorsan városiasodó központja, Petőfinek 1833 és 1835 közötti iskolavárosa, az evangélikus és a piarista gimnázium révén. (Ekkor készülhetett róla az ismeretlen festő alkotta, diákköri portré.) A „színházak körül ólálkodó” kisdiákot apja az aszódi „schola latiná”-ba menekítette. Az itt töltött három év (1835—1838) jelentőségét maga a költő utóbb így foglalta össze: „1. Itt kezdtem verseket csinálni — 2. Itt voltam először szerelmes — 3. Itt akartam először színésszé lenni —” (Úti jegyzetek, 1845) Diákok kedvelt magamentsége, hogy Petőfi rossz tanuló volt. Való igaz, hogy felsőbb tanulmányokat a leendő költő nem folytatott; hogy bizonyítványaiban jó és rosszabb jegyek is előfordulnak; hogy a kötelező tananyag mellett egyre nagyobb szerep jutott az egyéni érdeklődésnek és az önképzésnek. Kétségtelen tény viszont, hogy Petőfi nem lett afféle félművelt garabonciás, hanem több nyelven beszélő és olvasó, klasszikus műveltséggel rendelkező fiatalember vált belőle. /mUxÁ4Á -reA, Az 1830-as években a Petrovics család anyagi helyzete megrendült: a bérletek túlszaporo- dása, a rokonságon belül rosszul kihelyezett kölcsönök megrendítették Petrovics István vállalkozásait, amihez - utolsó cseppként — 1838. évi tetemes árvízkára társult. 1841-es tönkrejutása után egyre kisebb helységekben próbált talpra állni, kevés sikerrel. Sándor fia, akinek amúgy is konfliktusai voltak a selmeci líceumban, magára maradt: apja mesterségét nem kívánván folytatni, a romantikus önmegvalósítás korabeli lehetőségeivel kísérletezett. Statiszta lett a Pesti Magyar Színházban (1839), majd katonának állt, hogy világot láthasson a Habsburgok birodalmának más országaiban és tartományaiban. A korábbi magyar irodalomban valóban dívott az érvényesülésnek és az ismeretszerzésnek ez a kényszerűbb módja (gondoljunk csak Fazekas Mihályra vagy Kisfaludy Károlyra), Petőfi azonban csak-
