Kerényi Ferenc - Kováts Imre (szerk.): „Tanuljátok meg, mi a költő…” (Gyula, 2001)
Bevezető
1848. április 19-i bejegyzése utalt: a respublikának nem az a fő jelszava, hogy »le a királlyal!«, hanem a »tiszta erkölcs!« Nem a széttört korona, hanem megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublika alapja...” Mivel a pesti forradalom volt az egyetlen revolúció Európában, ahol nem emelkedtek barikádok, nem folyt polgárvér, még bevert ablaküveg sem csörrent, és ráadásul a pozsonyi országgyűlés szinte azonnal megkezdte a vívmányok törvénybe cikkelyezé- sét, nemesurak és városi polgárok elégedetten dőltek országszerte hátra: vége a forradalomnak. Az a szociális figyelmeztetés (Dicsőséges nagyurak) és következetes re- publikanizmus (A királyokhoz), ami Petőfi verseiből süvített, még Pesten sem rendelkezett tömeges támogatással. így történhetett, hogy amíg március 15-én a Nemzeti dal költője az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, rövidesen megkezdődött politikai elszigetelődése, és bár májusban, a délvidéki szerb felkelés idején felfüggesztette a köztársasági propagandát versben és prózában egyaránt, a következményeket viselnie kellett. A királyokhoz híres refrénjére („Nincsen többé szeretett király!”) ellenvers készült, a június 15-i szabadszállási követválasztáson pedig testi épségét is féltenie kellett. Mindazonáltal nem kell „bűnös várost” keresnünk: hasonlóan jártak a márciusi ifjak, vagy éppen a korteskedés minden fajtájától irtózó Arany János Nagyszalontán. A megnyíló nemzetgyűlésen Petőfi és elvbarátai a nézői karzatra szorultak. Erre a helyzetre csak költői választ adhatott Az apostol megírásával. Főhőse, Szilveszter a magányos forradalmár, aki a nép felvilá- gosulatlansága miatt szükségszerűen marad magára, jut börtönbe, majd szabadulása után sikertelen merényletet követ el a király ellen, kivégzése után az akasztófa tövében temetik el. Petőfinek szokása volt, hogy alkotói periódusait nagy, verses elbeszélő művel zárja le: népdalkorszakát a János vitéz, a Felhők időszakát a Salgó, legényéletét a Bolond Istók összegezte. Most a politikai-forradalmi illúziók értek véget. Az apostol sohasem tartozott a költő népszerű művei közé, sokakat riasztott és riaszt ma is Szilveszter családját is feláldozó, könyörtelen hivatástudata, kompromisszumokra képtelensége, végső döntésének anarchizmusa. Az is tény viszont, hogy az 1848-as forradalmakat üdvözlő, lelkesítő, majd elsirató szépirodalmi művek hosszú sorában (pedig a szerzők között Victor Hugo, Heinrich Heine, Henrik Ibsen is megtalálható) a mi Petőfink volt az egyetlen, aki ábrázolni tudta és merte a tömegtámogatás nélkül maradt forradalom és forradalmár tragédiáját, apostol-sorsát. Ezúttal a történelem utánozta a művészetet: 1853-ban Bécsben Libényi János merényletet követett el Ferenc József császár ellen, kivégzésekor a magyar köztársaságot éltette. Anélkül, hogy a kéziratban maradt művet olvashatta volna. 1848 szeptemberében Petőfi egy 25 sorból álló zárófejezetet illesztett Az apostolhoz: az utókor megadja a végtisztességet a névtelen sírban nyugvó Szilveszternek. A Felhők komorságát idézett befejezés megváltoztatása történelmi eseménynek köszönhető: 1848 őszén a magyar nemzet fegyverhez kényszerült nyúlni, hogy megvédje forradalma vívmányait. Az 1848-at felidéző helyiségben két kevéssé ismert Petőfi-portrét is láthatunk. Egy ismeretlen festő képén a nemzetőrtiszt költőt tollas kalapban; Orlai Petries Soma május 26-i rajzát pedig Arany János minősítette „találó”-nak, hitelesítő rájegyzésében. ^^22'^^
